Sztárok

Újra bíróságon Damu

Ősszel kezdik tárgyalni Damu és Palácsik egy másik ügyét. Ha Damut bűnösnek találják, akár meg is hosszabbíthatják büntetését.

Újra bíróságon DamuSúlyos testi sértés bűntette miatt ősszel kezdik tárgyalni Palácsik Tímea és Damu Roland perét. A Bors beszámolójából az derült ki: a vádirat szerint a színész még 2010 januárjában rugdosta meg barátnőjét, majd rávette, hogy az orvosoknak mondja azt, el­esett a biciklivel. „Damu a korábbi nyilatkozataiban kitartott amellett, hogy Timi biciklivel bukott. Az ügyet azért emelték ki a Damu ellen korábban lezajlott büntetőeljárásból, mert a színészt és ügyvédjét elfelejtették értesíteni a vádkiterjesztésről, azaz a tárgyalásig nem lett volna idejük felkészülni a védelemre” – írja a lap.

A színész ügyvédje elmondta: a cselekmény elkövetésének pillanatában nem számított büntetett előéletűnek, így jelenleg az lesz a kérdés ebben az ügyben: kimondják-e a bűnösségét. Amennyiben igen, kap-e érte letöltendő börtönt. Ha igen, akkor összevont büntetésre lehet számítani.

Palácsik Tímeát – aki állítólag nyáron Antonio Banderas házában megy férjhez – nem sikerült elérnie a lapnak, de korábban Hajdú Péter műsorában elmondta: volt, hogy azért verte meg őt Damu, mert nem volt otthon meleg víz. „…Egyszer úgy összerugdosta a lábam, hogy járni sem tudtam. Bekísért a kórházba, közben kérte, mondjuk azt, hogy biciklivel estem el.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top