Sztárok

Balesete volt Bálint Toncsinak

Kék-zöld folt az egykori szépségkirálynő teste.

Bálint Antóniát nyaralása utolsó napjaiban érte a szerencsétlenség. Toncsi két éve kezdett el lovagolni, ennek ellenére a pihenése alatt ledobta a lova – írja a Blikk. „Elég virgonc kis paci volt, olyan, mint egy sportautó. Felültem rá és már száguldott is velem. Erősen kellett fognom a kantárt, hogy irányítani tudjam… de az utolsó körben csak lekerültem a földre” – mesélte Toncsi, aki a napokban arról nyilatkozott, hogy szívesen lenne másodszor is anyuka.  Az egykori szépségkirálynő a vállára és a medencéjére esett. „Rendesen megütöttem magam, most kék-zöld foltos az egész vállam. Még szerencse, hogy a lában nem ragadt be a kengyelbe” – mondta Antónia, akinek a feje is fájt és hányingere is volt a balesete után.

Balesete volt Bálint Toncsinak

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top