Sztárok

Könnyezve emlékeztek Cipőre

Négy órán keresztül énekelték pályatársai a Sziget mínusz egyedik napján Cipő slágereit.

Több tízezren búcsúztatták Bódi László Cipőt, ahol a barátok, egykori kollégák és a Republic is fellépett – olvasható a Blikkben. Az előadók közül sokan könnyeikkel küszködtek a színpadon. „Fiamként temettem el Cipőt, és ez a koncert egy nagyon szomorú, fájdalmas veszteség emléke – mondta Bródy János. – Olyan volt nekem Cipő, mintha a fiam lett volna. Még Sárváron, a fiatal költők táborában találkoztunk, hiszen Cipő költő volt… már akkor éreztem, hogy működik benne valami ösztönös különlegesség” – folytatta.

Olyan ismert magyar zenészek énekelték Cipő, illetve a Republic dalait, mint Nagy Feró, Keresztes Ildikó, Charlie vagy ByeAlex – írja a Bors. Sipos F. Tamás, a zenekar új frontembere azt érezhette, hogy a közönség megszerette. „Ez az esemény arról szólt, hogy a magyar zene nagyjai leróják tiszteletüket Cipő előtt. Alapvetően nem hiszem, hogy jobb módját lehetett volna találni annak, hogy a Republic-rajongóknak bemutatkozhassunk így együtt. Ezt itt és most kellett megrendezni, mert Cipő életműve megérdemel egy ilyen nagyságrendű koncertet. Úgy érzem, a közönség elfogadott minket” – nyilatkozta a Borsnak Sipos F. Tamás, aki azt is elárulta, hogy új lemezzel készül a Republic.

Könnyezve emlékeztek Cipőre

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top