Sztárok

Négy hónapos terhes a Szulejmán sorozat Hürreme – fotó

A Szulejmán sorozat Hürreme első gyermekét várja. Párja elhagyta, de így is megtartja a babát – tudatta egy újságíróval.

Török újságírónőnek mondta el, hogy a negyedik hónapban van

Ayse Arman újságíró, a Twitterén ezt a szöveget tette közzé:
„Meryem terhes!
A negyedik hónapban van…
Meryem egyedülálló anya.
Hamarosan mindenről beszámol.”

Hürrem az egyik legjelentősebb figurája a Szulejmán sorozatnak, hírnevet, vagyont és elismerést hozott Meryem Uzerlinek, aki ennek ellenére néhány hónapja úgy döntött: kilép a sorozatból. Sokféle pletyka kapott szárnyra. Az egyik szerint a színésznő betegeskedett, és titokban hazatért Németországba, ahol egy klinikán kezelték. Ez utóbbi történetet most maga Meryem erősítette meg, de közel sem ez volt a szenzáció. A színésznő, akit burnout szindrómával kezeltek, időközben megtudta, hogy gyermeket vár. A hírt egy török újságírónőnek, Ayse Armannak adott interjújában közölte.

Párja elhagyta egy másik nőért, de akkor is vállalja a babát

Az újságíró a Twitter-oldalára töltötte fel azt a közös képet, amely hamar bejárta az internetes oldalakat. A színésznő már az interjú elején azt mondta a riporternek: „Kisbabát várok.” De Meryem végre arról is beszélt, miért döntött úgy, hogy három évad után visszaköltözik Németországba, és elbúcsúzik Hürrem szerepétől. „Szeretnék bocsánatot kérni a rajongóktól, a producerektől, a szereplőktől és a stáb minden tagjától… Bármennyire is szerettem volna, nem tudtam tovább küzdeni, távol lenni a barátaimtól, a családomtól. Egy idő után már csak a rossz dolgokat láttam. Hiába mondta mindenki, hogy én vagyok Törökország legszerencsésebb nője. Egy mély szakadékba kerültem, és azt éreztem, hogy el kell menekülnöm, vissza kell jönnöm Németországba, vagy meghalok” – nyilatkozta a színésznő, akinek örömébe azonban bánat is vegyül.

A(z) “Melyik sorozat szereplőiről szeretnél olvasni?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Szulejmán

Vakációjuk alatt szakított vele párja, Can Ates, aki a pletykalapok legfrissebb fotói szerint már mással van együtt. A férfinak is meglepetés volt a színésznő terhessége, mivel nem akart még családot alapítani, írta az ensober.com. A színésznő az újságírónak elmondta, hogy arra készül, egyedülálló anya lesz, és bár ő sem tervezte ezt a kicsit, meg sem fordult a fejében, hogy elveteti a babát. Egy nappal Meryem bejelentése után a színésznő volt élettársa, Can Ates is megszólalt. „Minden embernek megvan a maga jó vagy rossz oka arra, amiért kilép egy párkapcsolatból. Azt gondolom, hogy minden ilyen esemény a magánéletünk része. A kapcsolatunk Meryemmel mindig különleges lesz számomra. Természetesen tudom, milyen felelősség hárul rám, és továbbra is tisztelem és védelmezem őt” – olvasható a férfi nyilatkozata a Hürriyet lap internetes oldalán.

Can Ates májusban elhagyta, már az első fotó is nyilvánosságra került az állapotos színésznőről.
Can Ates májusban elhagyta. Már az első fotó is nyilvánosságra került az állapotos színésznőről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top