Sztárok

Stohl is kommentálta az István, a király fogadtatását

Stohl András is elmondta, mit gondol az István, a király fogadtatásáról. És nem akar Vikidál lenni.

Hatalmas port vert fel az Alföldi Róbert rendezésében bemutatott István, a király. Az internetes kommentek azóta is forrnak az indulatoktól: ki ellene, ki mellette teszi le a voksát. Sőt többen már a rendező és a szereplők fenyegetéséig is elmerészkedtek.
Stohl András is megszólalt az ügyben. „Azt gondolom, hogy nem érdemes összehasonlítgatni, hiszen a Hamletet is eljátszották már ezerféleképpen. Nyilván valakinek az első változat tetszett jobban, másoknak a mi verziónk” – mondta a Koppányt alakító színész a Borsnak. A hangját ért kritikák kapcsán pedig hozzátette, hogy a tévében leadott első produkció során valóban elfáradt kissé a hangja. „A televízióban csak a bemutatót vették fel. Mint prózai színész nagyon megnyomtam az előadás elejét, kicsit tényleg elfárad a hangom a végére, de aztán a következő két előadás már kitűnően ment, hál’ istennek!” – foglalta össze eddigi tapasztalatait.

Stohl is kommentálta az István, a király fogadtatását

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top