Sztárok

Elvonulva neveli fel gyermekét a Szulejmán terhes Hürreme

"Egyedülálló anyukaként számomra most a nyugalom a legfontosabb" – mondta a Szulejmán sorozat Hürreme, aki ennek érdekében drasztikus lépésre szánta rá magát.

Csak itt lehet nyugodt élete?

Ahogyan arról beszámoltunk, a Szulejmán sorozat Hürreme négy hónapos terhes, ám gyermekét egyedül neveli fel, mivel párja elhagyta. Meryem Uzerli már tervezi a gyermeke születését, és elhatározta, hogy a nyilvánosságtól elvonulva neveli fel a picit Németországban. „Berlin az én otthonom. A város utcáit úgy ismerem, mint a tenyeremet. Itt nem vagyok híresség, csak egy átlagos nő, aki pár hónap múlva anyuka lesz. És ez egyenlő a nyugalommal, amire most nagy szükségem van. Na persze, néhány ember tudja, hogy játszottam a Szulejmánban, és olykor megkérnek, hogy így dedikáljam a sorozat DVD-jét, de ez annyira minimális, hogy tényleg normális életem lehet mellette” – mondta a Hürriyet című lapnak adott interjúban a színésznő, aki szerint a sztárság egyébként is egy álomkép, amiből ő egyáltalán nem kér. Éppen ezért döntött úgy, hogy a nyilvánosságtól elszigetelve, egy biztonságos helyen neveli fel gyermekét.

Boldog és békés terhességet szeretne

„Ha megegyeztünk volna a párommal, és nem erőltette volna az abortuszt, akkor az ő érdekében felneveltem volna a gyermeket Törökországban, de így nem! – mondja határozottan a Szulejmán Hürreme, aki a forgatás alatt kapott gázsijából lakást vett. – Berlinben van egy picike lakásom, de miután megtudtam, hogy kisbabát várok, eldöntöttem, hogy megpróbálok egy nagyobb lakást venni. Valamint azt is eldöntöttem, hogy nem adok több interjút, nem megyek vissza Törökországba, és mondhatni elvonultan, de boldogan élek, mert békés terhességet szeretnék.”

Íme a legfrissebb képsorozat a várandós színésznőről:

Megnézem
Összes kép (1)


Ezt mondta a párja: „Vannak nők, akik tíz abortuszon is voltak, na és?!”

Márpedig a békére most nagy szüksége van a kismamának. Miután kiderült, hogy állapotos, és tudatta ezt párjával, elmentek egy pszichológushoz, ahol a gyermek apja rideg és nyers módon hozta a nő tudtára, hogy nem akarja a picit. „Ma is emlékszem Can szavaira. Azt mondta, hogy vannak nők, akik vagy tíz abortuszon átestek már. Mi ebben olyan nagy dolog. Vetessem el. Amikor rájött, hogy én megtartom a gyermeket, a fejemhez vágta, hogy mindent előre elterveztem. Hatalmasat veszekedtünk. Amikor belegondolok abba, hogy egyedülálló anyuka leszek, olykor megijedek, ezt nem tagadom. Tudom, hogy a legkönnyebb megoldás az abortusz lett volna, de annyi szép közös dolog vár rám és a babámbra. És biztos vagyok benne, hogy találkozni fogok majd egy férfival, aki megért és elfogad minket.”

Elvonulva neveli fel gyermekét a Szulejmán Hürreme

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top