Sztárok

Vígszínház: Ezért nem vett részt bemutatón Balázs Péter

A Vígszínházban vasárnap bemutatott Popfesztivál 40 című darab premierjére Balázs Péter is meghívást kapott, ő azonban nem jelent meg.

 

A(z) “Szerinted ki kapja meg a Vígszínház igazgatói posztját?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Eszenyi Enikő

Ahogy arról már korábban mi is beszámoltunk, a Vígszínház igazgatói posztjáért komoly harc folyik. Eszenyi Enikő, a jelenlegi vezető nagy ellenfele Balázs Péter lett, így még kétséges, ki fogja betölteni a pozíciót. A szakmai grémiumtól a vetélytársak három-három szavazatot kaptak, így a Fővárosi Közgyűlés dönt a Vígszínház sorsáról – írja a Bors. A most bemutatott Popfesztivál 40 című darab negyven évvel ezelőtti változatában Balázs Péter játszotta az egyik főszerepet, így ő is meghívást kapott a vasárnapi premierre, de nem jelent meg. „Gratulálok a sikerhez, most már a fiatalokon a sor. Pénteken bemutatóm lesz, így feszített próbafolyamatban vagyok. Egyébként természetesen elmentem volna, de ezt Enikővel is megbeszéltem. Minden mást érintő kérdésre később válaszolok” – mondta Balázs Péter. Eszenyi Enikőt a darab bemutatóján a meghívottak támogatásukról biztosították. Az igazgatónő elzárkózott az interjútól és csak annyit mondott: „Köszönök szépen mindent.”

Balázs Péter kerüli Eszenyi Enikőt

 

Titkod van, amit nincs kivel megbeszélned? Kíváncsi vagy, mások mit rejtegetnek? Már mobilon is könnyen, gyorsan írhatsz-olvashatsz anonim módon a Megsúgom oldalon

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top