Sztárok

Balesetet okozott az X-Faktor nagy reménysége

A hétvégén egy ország ismerhette meg a tehetséges énekesnőt, aki nyíltan vállalta múltját, miszerint felnőttfilmekben szerepelt.

Balesetet okozott az X-Faktor nagy reménységeA hétvégén Krasznai Tünde bebizonyította az X-Faktorban, hogy tehetséges, és azt sem rejtette véka alá, hogy korábban felnőttfilmekben szerepelt. Tündéről az is kiderült, hogy még áprilisban balesetet okozott – olvasható a Blikkben. A lap olvasója lefényképezte Tündét, hogy bizonyítéka legyen a balesetről. „Éppen hazaugrottam reggelizni, az autómat pedig a ház előtt hagytam, ott parkoltam vele. Egyszer csak nagy zajra lettem figyelmes, és megláttam, hogy ez a nő a biciklijével végighúzta a kocsim oldalát, letörte a tükröt is. Amikor számon kértem, csak hebegett-habogott” – mondta a károsult férfi, aki rendőrt hívott a helyszínre. A férfi állítása szerint Tündét megszondáztatták, majd elvitték a rendőrök. A férfi kapott egy hivatalos levelet az ügyről, amelyben jelezték, hogy megbüntették a lányt, húszezer forintos szabálysértési bírságra. Krasznai Tünde nem kívánt nyilatkozni az ügyről.

FRISS: Krasznai Tünde, a hír24-nek elmondta: valóban megtörtént a baleset és az ügyet jogi útra terelték, ám  a többi állításnak – ahogyan ő fogalmazott – “nem sok köze van a valósághoz”. Elmondása szerint reggel biciklizett haza, elveszítette az egyensúlyát és nekidőlt az autónak. Hogy mennyire volt együttműködő és valóban ittas volt-e, azt a hír24 oldalán elolvashatjátok.

Titkod van, amit nincs kivel megbeszélned? Kíváncsi vagy, mások mit rejtegetnek? Már mobilon is könnyen, gyorsan írhatsz-olvashatsz anonim módon a Megsúgom oldalon!  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése