Sztárok

Rippel volt felesége megtalálta az igazit!

Simó Vivient Rippel Ferenc feleségeként ismerte meg az ország, a pár váratlan válása pedig ismét a köztudatba emelte őt. A 27 éves gyönyörű édesanya azóta gyökeres változáson ment keresztül: világmegváltó tervekkel ugrott fejest új életébe, amiben régi szakmája is fontos szerepet kapott. Arra azonban ő sem számított, hogy éppen ez fogja őt megismertetni "az igazival".

Rippel volt felesége megtalálta az igazit!Úgy terveztem, hogy sokáig itthon maradok a fiammal, de valamiből nekünk is élnünk kell. Korábban kozmetikusként dolgoztam, minden gépem és eszközöm megvan az újrakezdéshez. Még keresem a megfelelő üzlethelyiséget, és igyekszem felvenni a versenyt az egyre bővülő termékpiaccal is.

Amikor barátnőm Amerikában járt, meglepett egy krémmel, ami hihetetlen dolgokat ígért: 2 perc alatt ránctalanítani!? Annyit kerestem már efféle terméket, hogy nem is gondoltam, hogy pont most találtam meg az igazit! – emlékszik vissza Vivien az első találkozásra a nagy Ő-vel.

Szakmájának köszönhetően számos ígéretes termékkel találkozott már, de még egyik sem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeket. Eddig.

30-35 éves kor felé szervezetünkben a hyaluronsav-termelés drasztikusan, akár 40%-kal is lecsökkenhet, ez és a kollagén hiánya okozza a ráncok elmélyülését. Annak ellenére, hogy a legtöbb termék tartalmazza ezeket az anyagokat, igazán látványos változást kevés okoz. A Maxi Lift 2 perces ránctalanító szérum azonban már 2 perc alatt szinte teljesen eltüntetheti a szemkörnyéki ráncokat és szarkalábakat. Kollagéntartalmának köszönhetően villámgyorsan feltölti és kisimítja a ráncok felületét.

Rippel volt felesége megtalálta az igazit!Vivien természetesen elsőként saját magán tesztelte a Maxi Lift 2 perces ránctalanító szérumot, és alig hitt a szemének!

Azzal a felkiáltással bontottam ki a kékes dobozkát, hogy „kíváncsi vagyok, mennyire leszek átverve”!

Kipróbáltam és a szavam is elakadt, amikor pár perc múlva az arcom évekkel lett fiatalabb. Este, amikor belenéztem a tükörbe, még mindig látszott a hatás! Biztos voltam benne, hogy ez lesz az a csodaszer, amivel újra meghódíthatom a vendégeimet! – mondta Vivien lelkesen. Anyukájának és korábbi kuncsaftjainak is ajánlani kezdte, hiszen a szérum minden bőrtípusra egyaránt javallott.  

 

Teljesen elégedett vagyok a Maxi Lifttel, rövid idő alatt olyan hatást kelt, mintha jó néhány órát aludtam volna. Gyorsan felszívódó anyagának köszönhetően azonnal kitölti a ráncokat és tartja is ezt a hatást 6-8 órán át. Egyetlen „mellékhatása” csupán a szinte tökéletesen sima arcbőr! – mosolygott Vivien.

Rippel volt felesége megtalálta az igazit!Hozzátette, a Maxi Lift mellett, a termékcsalád másik tagja a Stem Cell őssejtterápiás krém is felkerül majd az új szalon polcaira, hiszen a hosszú távú ránckezelés is legalább olyan fontos, mint az azonnali „problémamegoldás”. A Stem Cell őssejtterápiás krém titka abban rejlik, hogy aktiválja a bőr sejtjeit és ezek revitalizálásával az új, friss, fiatal sejtek képződését serkenti. Ez 6 hét használat után, akár 98%-kal kevesebb ráncot eredményezhet.

 

Ha valaki a korához képest a tökéletes simaságot szeretné elérni, akkor javaslom a két kozmetikum együttes és rendszeres használatát! Őszintén mondom, én szerelmes lettem, azt hiszem megtaláltam az igazit! – kacsintott Vivien.

További részletek a www.stemcellterapia.hu és a www.maxilift.hu weboldalakon!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top