Sztárok

Véd- és dacszövetséget alkot a Szulejmán három színésznője

A sorozatban igazi ősellenségek, nem ritkán egymás életére törnek. A Szulejmán három női főszereplője azonban az életben nagyon is jó barátok. Sőt volt idő, hogy egymás támaszai voltak...
Véd- és dacszövetséget alkot a Szulejmán három színésznője

A partik királynői

Bár a Hürremet alakító Meryem Üzerli néhány hónapja visszatért Németországba, ma is tartja a kapcsolatot kolléganőivel, akik megkönnyítették életét, amíg Törökországban élt. A Szulejmán forgatásán találkoztak először ők hárman. Egy korábbi interjúban a Haticét alakító Selma Ergec elmondta, hogy hármuk közül Nur Fettahoglu a legvidámabb, legviccesebb személyiség. „Ő imád partikra járni, gyakran szervez nekünk meglepetés vacsorákat, ő a bulik lelke” – ecsetelte.
A Hürremet három évadon keresztül megformáló, Meryem Üzerli saját bevallása szerint nagyon sokat köszönhetett két kolléganőjének. „Ők és Halit Ergenc voltak azok, akikre Törökországban számíthattam” – mondta a kismama Meryem, aki egy korábbi interjúban elárulta, annyira nem érezte otthon magát Törökországban, hogy még az öngyilkosság is megfordult a fejében.

“Csodálatos anyuka lesz” 

Ráadásul Selma, Meryem és Nur is német-török családból származik, ami még jobban összekovácsolta őket. Selma különösen sokat segített Meryemnek, hogy fejlessze a török nyelvtudását, mivel saját tapasztalatból tudta, milyen tipikus hibákat hogyan lehet kiküszöbölni. Mind a három színésznő rajong a gyerekekért, így amikor jótékonysági estre hívták a Szulejmán sorozat szereplőit, akkor Nur, Selma és Meryem voltak a legaktívabbak. A törököknél ismert zenész, Metin Arolat pedig a saját Twitter oldalára posztolta ki a színésznőkkel közös képeit, és áradozott a három sztárról. Bár miután Meryem visszaköltözött Németországba, ez a barátság is kezdett kissé megkopni, ugyanakkor egykori kollégái támogatásukról biztosították. „Meryem remek anya, a kisbabája pedig boldog gyermek lesz”- nyilatkozta néhány napja a Szulejmánt alakító, Halit Ergenc és Fettahoglu.

Megnézem
Összes kép (1)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top