Sztárok

Amy Winehouse mégis él

Cserháti Zsuzsát utánozhatatlan tehetségnek gondoltam, egészen péntek estig, amikor Szandi egyszercsak magára öltötte a tragikus sorsú énekesnő énjét. A változást a TV2 Sztárban sztár című műsora hozta, amelyben van kraft, persze javítanivaló is. Kritika.

Hakniszag?

Bár elsőre csodafegyvernek tűnnek a sztárok egy tehetségkutató stílusú vetélkedőben, valójában óriási kockázatot vállal az a televízió, amely celebritások versengésétől várja a sikert. Az ismeretlen civilek, csiszolatlan gyémántok, felfedezetlen hangok ugyanis megható pillanatokat, őszintének tűnő összeomlásokat, álmok látványos megvalósulását ígérik, míg a hírességeket gyakran körüllengi a hakniszag, a szintetizátor hangja alig nyomja el a toll sercegését a számlatömbön. Hiszen befutott művészek esetében az élet-halál kérdés, a sorsfordító pillanat nehezen eladható illúziók egy tévéshowban.

Az első adás alapján úgy tűnik, a Sztárban sztárnak sikerült elkerülnie a legnagyobb csapdát. A TV2 ugyan szokás szerint gyógyíthatatlan Barátok közt-fóbiája miatt negligálta a koránfekvőket és zavaróan késői időpontban tűzte műsorára a showt, aki ennek ellenére kibírta nyitott szemmel a képernyő előtt, az egészen tisztességes szórakoztatásban részesült.

Megnézem
Összes kép (1)

Szóljon hangosan az ének

Mindez pedig elsősorban annak köszönhető, hogy a leszerződtetett hírességek többsége képes volt egyszerre komolyan venni a feladatát és nem túl komolyan venni önmagát. Az alázat és a humor mellett a meglepetés ereje működtette az estét, hiszen a Your Face Sounds Familiar “ihlette” műsor több, mint sztárkaraoke. A versenyzők ugyanis nem csak más énekesek dalát éneklik, hanem eggyé is válnak az eredeti előadóval: stylist, sminkes, maszkmester, énektanár és koreográfus segítségével lényegülnek át. Szandi Cserháti-performansza vagy Bereczki Zoltán Demjén-idézése túlzás nélkül fergeteges, de Soma Tom Jones-imitációja, Feke Pál Soltész Rezső-paródiája vagy Varga Viktor mint Amy Winehouse szintén hatásosak voltak.

A szakmainak csak részben nevezhető zsűri (Liptai Claudia, Hajós András, Majka, Lakatos Márk) egyelőre nem nagyon találja a helyét, szempontjaik kissé kaotikusak voltak, döntéseik pedig gyakran következetlenek; ezen javíthatnak a jövő héten.

Az emelt díjas telefonszámokat skandáló műsorvezető posztját Friderikusz Sándor kapta, aki ügyesen formálta moderátori szerepét. A részben új feladatra visszatérő nagy öreg egyszerre kívül és belül is volt: hol ellátta, hol kifigurázta saját feladatát, így még a bakijai is csak szolid kívülállását erősítették. Ugyanakkor a más csatornákon futó tehetségkutatóknak való beszólás – amellett, hogy nem elegáns és a számok sem igazolják – elég furán hat egy olyan műsorban, amely az RTL-es Csillag születik sztárját, Varga Viktort sztárolja.

Kezdetnek azért biztató.

Megnézem
Összes kép (1)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top