Sztárok

Fotó: ilyen bombázó Ördög Nóra

Már öt hónappal a szülés után ragyogóan néz ki Ördög Nóra. Nem véletlen, hogy rögtön magazin címlapján is láthatjuk. A novemberi Maxima, sőt Fit&Beauty mellékletük borítójára is ő került. Bordó bőrnadrág, stúdiófotózás, mozi, romantikus vacsora – a celeb anyuka örömei és álmai.

Fotó: Ilyen bombázó Ördög NóraÖrdög Nóra visszatérő magazinfotózásának férje stúdiója adott helyet. A celeb anyukával tehát családias hangulatban, baráti közegben foglalkozott sminkes, fodrász és stylist – miközben kislánya, Mici végigjátszotta, -ette és -aludta a napot. Láthatóan nagyon élvezte a pörgést, ami körülvette.

„Persze a hétköznapokban most is figyelek arra, hogy nőnek érezzem magam: igyekszem ápolt és csinos lenni. De az azért egy teljesen más helyzet, amikor a stylistok a te méretedben, illetve stílusodban eléd raknak sok-sok ruhát, a sminkes pillánként ragaszt rád műszempillát. Régen éltem meg fotózást ekkora ünnepként” – foglalta össze első egész napos stúdióélményét Nóra.

A celeb anyuka a fotózás alatt mesélt a szülés előtti időszakáról, magáról a szülésről, sőt kiderült az is, hogy most mi hiányzik neki a legjobban. Megtudtuk, hogy nagyon szívesen menne már moziba, de annak is nagyon örülne, ha végre ideje lenne megfőzni egy romantikus vacsorát. Nóra – a legtöbb kismamához hasonlóan – alig várta, hogy ismét felvehesse korábbi kedvenc ruhadarabjait. Elárulta, hogy a fotózás fénypontja az volt, amikor rájött, hogy régi méretében rámegy az a csodaszép bőrnadrág, amit már előtte kinézett magának a kirakatban.

Nem véletlen, hogy a magazin Fit&Beauty mellékletének címlapjára is Nóra került, hiszen fantasztikusan néz ki – a szülés után mindössze öt hónappal. Ezt többek között annak köszönheti, hogy már kismamaként a jóga szerelmese lett, most pedig már Micivel együtt űzi e sportot. A mellékletben olyan jógagyakorlatokat mutat be kislányával, amit akár babával, akár baba nélkül is elleshetünk tőle.

„Nagyon megtisztelő, hogy első magazinos nagy interjúját nekünk adta. Nórival nem csak azért szeretünk együtt dolgozni, mert népszerű, hanem azért is, mert öröm vele a munka – hiszen őszinte, korrekt, lelkes és maximalista” – mondta Zellei Dóra, a Maxima főszerkesztője.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top