Sztárok

Gyermekeik veszélyeztetésével vádolja volt feleségét Charlie Sheen – fotó

Fia fejsérülése miatt tett feljelentést egykori neje és anyósa ellen Charlie Sheen.

Gyermekeik veszélyeztetésével vádolja volt feleségét Charlie Sheen - fotóEgy jókora piros folttal a fején tért haza az anyjától Charlie Sheen egyik ikerfia, a négyéves Bob még a nyáron. A kisfiú jobb oldali halántékáról készített fotót a Két pasi meg egy kicsi kirúgott sztárja csak mostanában küldte be a Los Angeles-i gyermekfelügyeleti szervnek, miután közte és volt felesége között egyre durvább a viszony. A színész állítja, hogy fia akkor sérült meg, amikor az anyja vagy a nagyanyja vigyázott rá.

Sheen és felesége háborúban áll egymással

A kinagyított fotón jól látszik, hogy a kisfiú fején jókora heges seb éktelenkedik. A TMZ internetes portálnak egy Sheenhez közel álló informátor elmondta, hogy a színész égési sérülésre gyanakszik, ugyanakkor exfelesége, Brooke Mueller szerint már akkor így nézett ki a fia, amikor megérkezett hozzá testvérével. „A gyerekeim ellen elkövetett bűncselekményt fel fogják deríteni” – jelentette ki a színész a TMZ-nek. Az igazsághoz tartozik, hogy az elvonót is megjárt színész előző felesége, Denise Richards, aki addig viselte gondját a két kisfiúnak, amíg Mueller is elvonón kezeltette függőségeit, korábban azt mondta, többet nem vigyázhat exférje ikreire, mert a két kicsi túlságosan agresszív, és bántalmazták a lányát. Hogy kinek van igaza, azt nem dolgunk eldönteni, az azonban biztos, hogy fiaikra való tekintettel ideje lenne felnőtt módjára viselkedniük és felhagyniuk a vérre menő csatározással.

Gyermekeik veszélyeztetésével vádolja volt feleségét Charlie Sheen - fotó
Fotó: Splash News

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top