Sztárok

“Minden változik, minden más lesz” – interjú Nagy Zsolt színésszel

Rengeteg film- és színházi szerep után a Terápia című sorozattal vált elkerülhetetlenné Nagy Zsolt ismertsége. Tavasszal még nagy változások küszöbén állt. Most arról mesélt, mik is voltak ezek. És arról, hogyan élhető meg mindez.

Egy improvizációs szobaszínházi előadásra érkezem. Intim közeg, a közönség és a színészek egymástól talán csak egy karnyújtásnyira ülnek: Zsolt a szereplők, én pedig a nézők között. Ahogyan telik az idő és figyelem őt, úgy dobom félre sorban az interjú tervezett kérdéseit. A darab után, a köszönés, a bemutatkozás és az első néhány mondat után pedig már eszembe sem jut, mit is terveztem. Állunk inkább az eresz alatt az esőben, ahol cigarettára gyújt. Kérdezem kicsit a munkáról, számot vetünk az aktuális szerepek egy részével – aztán egyszerűen csak elkezdünk beszélgetni.

– Friss még a Meggyeskert premierje, amit az Örkény Színházban mutattatok be. Elégedett vagy az első előadásokkal?

– Évek óta szerettem volna újra dolgozni Zsótér Sanyival és együtt dolgozni Kerekes Évával, ez a kettő egyszerre csodálatos. Ebből most nem lett olyan dolog, amit mindannyian szerettünk volna, mindenkinek van hiányérzete, még ha ajnározzák is a kritikák. Jobban együtt kéne működni a színpadon, mélyebbre kell menni. Dolgozunk rajta és meg is fog történni. De ha mégsem, az sem baj, akkor lehet, hogy az egész így jó.

„Minden változik, minden más lesz– Sokan várják a Terápia második évadát. Mennyit árulhatsz el róla?
– Teljesen újak a szereplők, Csákányi Esztert kivéve, és minket Zsófival. Csak mi most a gyerekünk közös terápiáját végezzük mint szülők, akik tesznek róla, hogy a gyerekük jobban legyen. Már a harmadik epizódot forgattuk le.

– Szerinted miért van ekkora sikere a sorozatnak?
– Olyan kérdésekkel foglalkozik, amikkel minden ember: elveszted a munkádat, olyasmit tettél, ami miatt lelkiismeret-furdalásod van, elrontottál egy kapcsolatot, kérdéseid vannak önmagaddal szemben… Ül egy ember egy díványon, vele szemben ül egy másik, vagy kettő. És beszélgetnek. A nézők pedig leülnek a tévé elé ebben a nagy csinn-bumm!-cirkuszban, és gondolkoznak. Van rá igény. Fájdalmas volt forgatni, de nagyszerű munka volt.

– Le lehet rakni forgatás végén ezt a fájdalmat?
– Nem lehet. Vannak szerek persze, tudatmódosítók, de ha józanul élsz és trauma ér, hiába szeretnéd, nem tudod kikapcsolni. Az élet sokkal erősebb, mint te, a te tudatod, a terveid.

– Te erősnek tűnsz, határozottnak. Aki tudja, mit akar.
– Igen, pitbullnak látnak: „megy a csávó, csinálja a dolgait, akarja, teszi, eléri”. Ezt gondolják. Vagy inkább, mint egy Peugeot, egy kis sportautó, ami gyorsan halad és előzget. De a személyiség nem csak ennyiből áll. Én látlak téged, van egy képem rólad, valamit érzek, de nem tudom, az vagy-e, amit látok. Nem tudom, hogy mire gondolsz. És ez zavarba ejtő. Soha nem tudjuk, hogy a másik ember valójában mire gondol. A szavak pedig sokszor bénán jönnek ki, vagy bután, vagy kevés, amit mondunk. Én már tizenvalahány éve tanulok interjút adni, de mindig azzal szembesülök, hogy amit mondok, az nem elég pontos. Sekélyes ahhoz képest, amit gondolok. Jó lenne jobban csinálni, változtatni rajta.

– Min változtatnál még?
– Mindenen. Legalábbis mindenből szeretnék tanulni és megérteni, hogy mi miről szól.

– Pedig a változás a legtöbb ember számára nagyon is ijesztő. Te nem félsz tőle?
– Iszonyatosan fájdalmas élni. Tele vagyunk folyamatosan veszteségekkel. Nem is lehet mást tenni, mint elfogadni a változásokat. Nincs olyan, hogy örökké. Ösztön van, félelem van, reflexió önmagunkkal és a világgal. És én nem akarom azt sem, hogy ne féljek. Félelmetes persze az egész. A változás is az. Életben maradni is az. De ha én be akarok valamit betonozni, az nem fog működni, akkor valamit elvágok a természetétől. A változás egyszerűen szükségszerű és természetes.

– Hogyan lehet ezt a félelmet jól kezelni?
– Én a változásba kapaszkodom. Hogy esélye van annak, hogy minden más lesz. Még ha szétverik a fejedet, akkor is. Jobb lesz. Vagy még rosszabb. Minden egyes pillanatban ott van a lehetősége annak, hogy találkozol valakivel, elér valami, kisüt a nap, elüt az autó. Én pont ezt szeretem. Veszélyes élet ez, mert közben a pszichológusok azt mondják, mindenképpen kell egy irány. De én azt gondolom, hogy rengeteg mindent elveszít az ember, ha felrak egy szemellenzőt. A legnagyobb probléma az, hogy te magad beskatulyázod magad, és ha mások ebben megerősítenek, akkor el is fogadod. Ott élsz a dobozod határain belül, amit ismersz, nem ér meglepetés, nem törik meg a séma. Az életed pedig túlságosan kiszámítható, üres és unalmas lesz. Ötlettelen. Tudod, mint amikor azt érzed, hogy állandóan fáradt vagy. De hajszolni sem lehet azt, hogy más legyen. Ha ezt pörgeted, az is unalmas, mert a te akaratodról szól és nem arról, hogy valami történik magától.

– Azt gondolnám, hogy a te életed azért bizonyos szempontból stabil.
– Dehogy az. Túl vagyok én is nagy fájdalmakon, óriási apátián, nagyon nagy boldogságokon. Több év hallgatás után hívott fel egyszer csak az apám, szétváltam a feleségemmel, szabadúszó lettem – én azt gondolom, hogy most, 37 évesen kezdtem el élni igazán. Mert a változást elkezdtem megérteni, és nem zárkózom el, nem zárom be magam egy útba páncélokkal. Le akarom venni a páncélokat, és nem akarok védekezni.

– Évekig nem beszéltetek az apáddal? Miért?
– Harmincéves korom körül volt egy nagy beszélgetésünk a múltról. A beszélgetés végén megkérdeztem tőle, jól éreztem-e, hogy ő soha nem szeretett. Erre azt mondta nyíltan, hogy persze. Hosszú évekig nem beszéltünk ezután. Aztán felhívott. Valamiért megszólalt a lelkében valami, én pedig azt mondtam, hogy persze, nyitva van a házam, gyere be.

– Azóta rendszeresen találkoztok egymással?
– Voltam nála és a fiaimat is elvittem hozzá. Büszke és boldog nagyapa. Nem tartjuk folyamatosan a kapcsolatot, nem is olyan ember. Hagyom őt létezni, ő is engem. Néha találkozunk, beszélünk. Galambászkodik, én pedig elhozom a galambjait, eleresztem őket, és ők hazarepülnek.

– Ezek szerint nem vagy haragtartó.
– Ő egy ilyen ember. De ő az apám, és életet adott nekem. Hosszú ideig kamionsofőr akartam lenni. Főleg a magány érdekelt, mert szerettem volna kiszakadni onnan, ahonnan jöttem. Romantikus elképzeléseim voltak arról, ahogy ülök egyedül és nézem az utat. Valószínűleg azért, mert nagyon romantikus ember vagyok. És persze magányos, mint mindenki. Amikor olyan családban nősz fel, ahol állandó a családon belüli erőszak, akkor mennél onnan, nem akarod látni és tudni, nem akarsz benne részt venni. Egy gyereknek nem jó érzés, amikor zokniban kergetik ki a hóba és fut a falun keresztül. De nem vagyok haragtartó. Ha az vagy, akkor saját magadnak sem fogsz tudni soha megbocsátani.

– Meg tudsz bocsátani magadnak is?
– Nem lehet mást csinálni. Elkövetek én is hibákat, nem tudom elkerülni őket. De valójában mindenki megbocsát magának, különben nem tudna élni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése