Sztárok

Kilenc év után válik Gregor Bernadett?

A Blikk információi szerint többször próbálták megmenteni házasságukat, de nem sikerült.

Gregor Bernadett közös megegyezéssel, kilenc évnyi házasság után, válik – írja a Blikk. „Egyszerűen elfáradt a kapcsolatuk. Még épp abban a szakaszban voltak, hogy nem mérgesedett el, vagyis békében, normális körülmények között tudnak búcsút inteni a másiknak. István nagyon szereti a közös gyermeküket, Álmost, és ezt Berni is jól tudja, így ha este fellép, akkor ‘gyermekfelügyelőként’ ugyanúgy számíthat válófélben lévő férjére, mint régen” – mondta el a lapnak egy neve elhallgatását kérő személy. Gregor Bernadett csak a munkáiról mesélt a Blikknek. “A Magyar Színházban hosszú évekig kizárólag főszerepeket játszottam, reggeltől este tízig dolgoztam, s most nagyon élvezem, hogy lámpalázmentesen és felszabadultan léphetek színpadra. Egyébként lassan most is túl leszek terhelve, hiszen ez a negyedik bemutatóm, és még csak november van” – mondta Gregor Bernadett, aki – meg nem erősített információk szerint – már jó ideje nem él együtt férjével.

Kilenc év után válik Gregor Bernadett?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top