Sztárok

Megint egyedül van Nacsa Olivér

Túl van a házasságán, de túl van egy ígéretesnek tűnő új kapcsolaton is. Olivér most a szingli férfiak édes életét éli, miközben keresi az igaz szerelmet.

Barátság lett a szerelemből

Megint egyedül van Nacsa OlivérTavaly karácsonykor mondták ki feleségével végleg, hogy a hat évig tartó házasságuk zátonyra futott. Szétköltöztek és a válás mellett döntöttek. „A szétköltözés után nyitva állt előttem a rosszabbik út felé vezető ajtó is, vagyis az, hogy a csalódásomat, a bánatomat alkoholba fojtsam. De ahelyett, hogy mulatozni, éjszakázni jártam volna, a munkába és az edzésbe vetettem bele magam” – mondja Olivér.
Néhány hónappal ezelőtt aztán úgy tűnt, a humoristára újra rátalált a boldogság, a gyönyörű szubrett, Dancs Annamária személyében. Mindketten egyedülállóak voltak, amikor összeismerkedtek. Olivér és Annamari egyre többet mutatkozott együtt, majd ez hirtelen abbamaradt. „Egy igazán mély barátsággá alakult át kettőnk kapcsolata. Szóval most megint egyedül vagyok, s keresem az igazit. Tudom, hogy ha sikerül találnom egy megbízható, biztos társat, akkor ugyanúgy kész leszek a családalapításra, mint korábban. Azonban be kell vallanom, hogy végre élvezem is egy kicsit ezt az egyedüllétet. Csajozok, ismerkedek, úgy, mint tettem azt a házasságom előtti években.”

Szabadulni a régi emlékektől

Olivér azt mondja, mostanra teljes egészében átalakította az életét. A még régebben vett, de eddig üresen álló lakását felújíttatja, pár hét, és elkészül álmai otthona a Budai Vár közelében. Megint egyedül van Nacsa Olivér„Egyelőre még a volt feleségemmel közös lakásban lakom, így egyeztünk meg, hisz ő kint él Németországban. De hamarosan elköltözöm, mert ez is hozzátartozik ahhoz, hogy végleg szakítsak a múlttal, s tiszta lappal indulhassak. Egy új kapcsolatot nem is lenne jó egy olyan lakásban kezdeni, ahová a régi emlékek kötnek.”
A humorista nemrég még az autóját is lecserélte, jelezve ezzel is, hogy új korszak kezdődött az életében. Folytatja a mindennapos edzést is. „Eddig húsz kilót adtam le, s most már az izmok alakításáért dolgozom. Persze sosem lennék egy igazán kigyúrt izompacsirta, de arra büszke vagyok, hogy már kockás kezd lenni a hasam.”

Sikeres producer lett

Azonban arra a legbüszkébb, hogy évek óta dédelgetett álma arról, hogy ne csupán egy lábon álljon, azaz ne csupán a Bagi–Nacsa-páros fellépéseiből, produkcióiból biztosítsa az egzisztenciáját, végre valóra vált. Egy társával közösen szervezett operettgálát a Budavári Palota Oroszlános Udvarába. Augusztus 10-én este kétezer embert sikerült leültetniük a nézőtérre. „Olyan nagy volt a siker, hogy már most látjuk, jövőre legalább kétnapos lesz a rendezvényünk. S szeretnénk egy igazi világsztárt is meghívni. Szóval mostantól producerként is sikeresnek mondhatom magam, s számomra ez a legnagyobb változás az életemben.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top