Sztárok

Elkülönítették egymástól Détár Enikőt és Pikali Gerdát

Détár Enikőnek januárban csak pár alkalommal kell bemennie a Madách Színházba.

Míg januárban Pikali Gerda a Kézről kézre című darab miatt szinte beköltözik majd a Madách Színházba, addig Détár Enikőnek alig kell bent lennie – írja a Blikk. „Enikő jelenleg három darabban játszik a Madách Színházban. Érdekes módon azonban éppen akkor, amikor Gerda próbái sűrűsödnek a január 31-ei bemutató miatt, Enikőnek összesen 11 előadáson lenne lehetősége szerepelni… Így az egyeztetés után feltehetően mindössze maximum 3-4 alkalommal kell majd a színházban megfordulnia” – mondta a Madách egyik munkatársa a lapnak. Azt nem tudni, hogy szándékosan alakították-e így a két színésznő előadásainak időpontját, hiszen sem ők, sem pedig a színház vezetősége nem szólaltak meg az ügyben. 

Elkülönítették egymástól Détár Enikőt és Pikali Gerdát

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top