Sztárok

Önmegtartóztatásban élt Nótár Mary

Hét hete nem találkozott kedvesével Nótár Mary.

Mindent beleadott Nótár Mary, hogy tökéletesen sikerüljenek produkciói a TV2 Sztárban sztár című műsorában. A sok munkának ára is volt: az énekesnő abszolút nem tudott találkozni szerelmével – írja a Bors. „Elképesztő heteken vagyok túl, még fel sem ocsúdtam. Az egész olyan volt, mint egy gyönyörű álom. Soha életemben nem hittem volna, hogy egyszer meghívást kapok egy ilyen grandiózus show-műsorba, hogy valaha férfinak maszkíroznak, hogy pop- és rockzenét énekelek millióknak. Csodálatos volt minden pillanata azzal együtt is, hogy rengeteg lemondást követelt a produkcióban való részvétel… a szerelmemmel is csak telefonon és az interneten keresztül tarthattam a kapcsolatot… elterveztük, és véghez is visszük, hogy eltűnünk a világ szeme elől és csak egymással foglalkozunk” – mondta Nótár Mary, aki azt is elárulta, hogy ekkora megterhelés mellett nehéz volt az önmegtartóztatás.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése