Sztárok

Így lett Robbie Williams a szerelem és a szakítás istene

Első szerelem, megannyi csalódás utáni sírás, gyerekkori rajongás... Ezeket az emlékeket hozták elő a jövő áprilisban Budapesten koncertező Robbie Williams régi slágerei a kollégáinkból. És neked melyik a kedvenc Robbie-dalod és emléked? Nosztalgiázzunk együtt!

Bár a Relight My Fire nem Robbie Williams-, hanem Take That-szám még a Robbie-s időkből, a nemi érésem egyik fontos pontja volt, amikor kb. tizennégy évesen egy tinidiszkóban egy lány erre a számra táncolt/tekergett engem körbe a táncparkett közepén, elképesztően szexisen. Rövid ismeretségünk azzal zárult, hogy egy-két órával később megláttam, ahogy az egyik haverommal csókolózik egy félreeső kanapén.
(Csaba)

„Amikor Robbie Williams Feel című dala megjelent, ciki vagy nem ciki, 14 éves voltam. Akkor jártam egy fiúval, akivel majd’ 18 éves koromig együtt voltunk, és ő mutatta meg nekem ezt a számot. Négy év alatt persze voltak mosolyszünetek, és amikor összevesztünk, mindig ezt a számot replayeztem a discmanemen, mert akkor még az volt a menő.”
(Zsófi)

 

„Az első pasimmal 8 évig jártunk. Tulajdonképpen nevezhetjük az egyetlen igazán hosszú kapcsolatomnak is. Kismillió dologban volt más az ízlésünk, és különböztek a szokásaink: ő a biciklire esküdött, én a taxira, ő életművész volt és pár havonta bizarr munkahelyeket váltott, én közben építettem az egyetem mellett a karriert, ő Tilos Rádiót hallgatott, én inkább slágereket. Létezett persze egy csomó csatlakozási pont is, nem véletlenül voltunk együtt ennyi ideig, de amikor rákattantam az akkor új őrületnek számító Let me entertain you-ra, akkor meglepett, hogy azt mondja, tekerjem feljebb a hangerőt. Szerintem őt is meglepte. Nem mondom, hogy minden este ez szólt onnantól kezdve, de hosszú ideig, amikor fel akart pörgetni vagy jobb kedvre akart deríteni, akkor ez szólt. Ha meghallom ezt a számot, mindig az jut eszembe, amikor képtelenek voltunk nekiállni egyik reggel a takarításnak, ő berakta ezt a dalt, és ordítva énekeltük, mialatt porszívóztam, ő pedig ablakot mosott.”
(Ági)

„A volt barátom mindig Robbie Williams Angels című számát dúdolta nekem, és amikor végleg elutazott Magyarországról, ennek a számnak a dalszövegét rejtette a kabátzsebembe. Mindennek sok éve már, de azóta is, ha meghallom, ott a gombóc a torkomban. Nagyon szép emlék ez nekem!”
(Judit)

„Volt egy srác, akivel nem volt túl érett a kapcsolatunk. Ha egyáltalán annak lehetett azt nevezni. Közös munkahelyen dolgoztunk, jó ötletnek tűnt összejönni, de mindkettőnknek volt valakije. Egyikünk sem tudta jól kezelni a helyzetet, hol szakítottunk, hol pedig összejöttünk újra, amíg egy utolsó és csúnya szakítás után úgy nem döntöttem, hogy elmegyek abba a sítáborba, ahova ő is. Hátha a környezetváltozás segít helyrehozni a dolgokat. Második éjjel, amikor lementem a bárba, ahol a többiek is ültek, a szomszéd asztalnál ülve néztem végig, hogyan szed fel egy szlovák lányt és viszi fel magával a szobájába, persze gondosan ügyelve rá, hogy az egész ismerkedést lássam. Nem beszéltem vele többet ezután. De a buszon hazafelé valaki kölcsönadta a CD-lejátszóját, és egész úton hazafelé egy Robbie Williams-albumot hallgattam. Persze bőgve. Azt hiszem, az Escapology volt az. Éjszaka utaztunk, mindenki aludt, én meg legalább nyolcszor hallgattam végig az összes számot. Az volt az egyetlen vigasztaló hazafelé.”
(Ági)

„21 voltam, tömény bonyodalom, olyan, amilyet egy pasi sem akar. Volt egy férfi, ő viszont akart. Én pedig nagyon elbaltáztam. A búcsúzásnál annyit kért: soha az életben ne merjem őt keresni. Eltelt két év, és az élet úgy hozta, hogy a munka miatt újra találkoznunk kellett. Már nem voltam többé pasiriasztó zűrös természet. 2006-ot írtunk akkor, és én a Robbie Williams-koncerten ültem, amikor kaptam egy SMS-t: „Figyellek mostanában. Sokat változtál.”  A férfi, aki az SMS-t írta, és aki 9 évvel korábban látni sem akart többé, ma az egyik legjobb barátom. És hogy melyik dalt énekelte Robbie, amikor az SMS jött? Ezt:”
(Gloria)

„15 éves voltam és életemben először nagyon szerelmes egy nálam egy évvel fiatalabb Tomi nevű fiúba, akkor volt nagy sláger az Eternity. A minimális korkülönbség miatt – ami akkor mégis óriásinak tűnt –, hol szakítottunk, hol kibékültünk. Persze minden egyes szakítást világvégeként éltem meg, ugyanakkor biztos voltam benne, hogy egyszer ő lesz a férjem. Persze nem így lett, de mindig erre a dalra zokogtam ki magamból a világ fájdalmát. Azóta már minden emlék megszépült, és akárhányszor meghallom az Eternityt, mosolyra görbül a szám és elárasztanak az első szerelem emlékei.”
(Adri)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top