Sztárok

20 milliót bukott Cipő nélkül a Republic

Drasztikusan csökkent a Republic bevétele Cipő tragédiája óta.

20 milliót bukott Cipő nélkül a RepublicA Blikk utánaszámolt annak, mekkora kiesést jelent Cipő hiánya a Republicnak. Mivel az együttes az egyik legkeresettebb fellépő volt, ezért számításaik szerint a végösszeg 20 millió forint körülire tehető. Az átlagosan évi 60-70 koncert tavaly kevesebb, mint 30 fellépésre esett vissza. Bár üzleti titok, hogy milyen honoráriumot kapnak a tagok, a lap az átlagos zenekari fellépési díjakra hivatkozva úgy kalkulálja, félmillió forintot osztanak szét egymás között a tagok egy-egy koncert alkalmával.

„Korábban együtt mentünk külföldi nyaralásra a családjainkkal, de tavaly erről szó sem lehetett. Viszont attól a sok vendégművésztől is rengeteg biztatást kaptunk, akik az augusztusi emlékkoncerten velünk közösen léptek fel. Ennek így kellett történnie” – mondta Boros Csaba, az együttes basszusgitárosa, aki azt is hozzátette, hogy bizakodó, mert gyűlnek a meghívások, a folytatást pedig nem az anyagiak hajszolása miatt döntötték el, hanem mert azt szeretnék csinálni, amihez a legjobban értenek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top