Sztárok

Nagy fájdalmakkal küzd Bajor Imre

Csak bottal tud fellépni Bajor Imre.

A Blikk információi szerint Bajor Imrének betegsége miatt decemberben két előadást is le kellett mondania a Karinthy Színházban. „Szilveszterkor már lábra tudott állni, és visszatért, ugyan bottal, de két hete már képes volt színpadra lépni. Hatalmas önuralommal, remekül végigcsinálta az előadást, nagy sikere volt. A közönség még jobban megtapsolta, hiszen látták, hogy bottal játszik” – mondta Kiss Krisztián, a Karinthy Színház sajtósa. „Imre sokat szenved a térde miatt, iszonyú fájdalmat jelent neki a járás, lépcsőzni egyáltalán nem tud, még a botjával sem… Szerencsére a műsort már ülve csinálja végig, akkor nem fáj a térde, és kitűnő formában van” – mondta Ónodi György, a Heti hetes főszerkesztője. A lap megkereste Bajor Imrét is, aki nem nyilatkozott állapotáról, csak felesége. „Mit lehet erről mondani? Reméljük, mihamarabb meggyógyul, de hogy mikor, két hét, két hónap múlva, nem lehet tudni. Keressék később Imrét ezzel kapcsolatban” – mondta a színész felesége.

Nagy fájdalmakkal küzd Bajor Imre

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése