Sztárok

Ő Krasznai Tünde új szerelme?

Nagy az összhang Krasznai Tünde és menedzsere, Tereh István között.

Krasznai Tünde és Tereh István együtt érkezett a hazai sztárok éves nagy eseményére, és egész este el sem mozdultak egymás mellől – írja a Blikk. A lap azt feltételezi, hogy Tünde és Tereh István között több van, mint énekesnő-menedzseri kapcsolat. „Nemhogy jól kijövünk egymással, hanem elmondani sem tudom, mennyire jó a kapcsolatunk. Már túl jó is. Szinte már az első pillanattól kezdve megvan közöttünk az egyetértés, és azt kell mondjam, nagyon-nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Ez számomra kifejezetten fontos” – mondta Krasznai Tünde. „Jól kijövünk Tündével, szerintem csodálatos hangú énekesnő, akiben látok fantáziát. Segítek neki, amiben szükséges, de ezt nem kell félreérteni” – mondta Tereh István.

A nyilatkozatokból egyáltalán nem bizonyítható, hogy Krasznai Tünde és menedzsere között több van, mint munkakapcsolat, az viszont tény, hogy jól megértik egymást. 

Krasznai Tündéről készült képgalériánkat itt megnézheted:

Megnézem
Összes kép (1)

Ő Krasznai Tünde új szerelme?

Fotó megosztása:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése