Sztárok

Közelebb került egymáshoz Radics Gigi és Hujber Feri

Radics Gigi és Hujber Feri között annak ellenére is megvan az összhang, hogy a színésznek bizony olykor vannak nehezebb napjai.

A Megasztár győztese és a színművész alig néhány – egészen pontosan két – héttel ezelőtt találkozott egymással először személyesen, amikor is elkezdődtek a TV2-n február kilencedikén startoló A Nagy Duett próbái. Csak rövid ideje tart tehát az ismeretség, de az összhang máris teljes mértékben megvan a duettpartnerek között. “Nagyon jó viszonyban vagyunk, gőzerővel készülünk a versenyre. Pozitívan tekintünk a jövőbe, és nagyon bízunk benne, hogy az emberek szeretni fogják azt, amit csinálunk” – mondta el az NLC-nek a nemrég jó pár kilótól megszabadult énekesnő.

“Egyelőre távkapcsolat jellege van a dolognak”

Mint azt a páros másik tagjától,Közelebb került egymáshoz Radics Gigi és Hujber Feri Hujber Feritől megtudtuk: Gigi szerencsére  végtelenül türelmes társ. “Látott már kiabálni, látott már hisztisnek, de remekül kezeli ezeket a hangulatváltozásaimat – legalábbis eddig még. Egyetlen nehézségünk van csak, mégpedig az, hogy mindketten irgalmatlan elfoglaltak vagyunk (Gigi az Eurovízióra készül, Feri pedig folyamatosan próbált a Madách színházban – a szerk.), emiatt pedig nehezen tudjuk összehozni a próbákat” – mesélte Hujber, aki azt is bevallotta: nem egyszer előfordult, hogy késett, vagy pedig egyáltalán nem ért oda a próbára – na persze nem a lustasága, hanem a színházi kötelezettségei miatt. “Mivel egyelőre keveset tudunk próbálni, ha fogalmazhatok így, kicsit »távkapcsolat« jellege van ennek a duó dolognak. Mi mindent megteszünk, és remélem, hogy ez az a produkció, ahol nemcsak a hang számít, hanem az is, hogy mennyire szórakoztató az adott páros” – mondta a színész hozzátéve: bízik benne, hogy nem fogja magát ország-világ előtt leégetni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top