Sztárok

Túlhajtja magát Király Linda

A rengeteg munkának köszönhetően Király Lindának se éjjele, se nappala az utóbbi időben.

Király Linda túlhatja magátSok hazai hírességgel ellentétben az énekesnőnek nem kikapcsolódással telik az év eleje. Király Linda ugyanis gőzerővel készül az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyének harmadik elődöntőjére, emellett pedig több projekten dolgozik egyszerre. A korábban több nagyágyúval együtt dolgozó énekesnő azt mondja: ha éppen nem próbál, akkor sem áll meg.

Pihenés helyett a munkát választja

Ma például a következőképp nézett ki a napom: reggel cardioedzéssel indítottam, onnan rohantam A Dal száraz próbájára, aztán ruhapróbára, közben volt egy stúdiózás, este pedig levezetésképp ismét elmentem egy kiadós edzésre. Mostanság ez az általános »felállás«” – mesélte a Nők Lapja Cafénak a hosszú évek óta pajzsmirigyproblémákkal küzdő énekesnő, akinek mostanában szerencsére nincsenek panaszai. “Aki – hozzám hasonlóan – ettől szenved, az pontosan tudja, hogy ez bizony egy folyamatos, véget nem érő harc” – sóhajtott.
Linda napirendjét elnézve felmerül a kérdés: vajon mikor tud időt szakítani a kikapcsolódásra, feltöltődésre? “Pihenni? Ugyan, minek az?… pihenni bőven ráérek majd nyugdíjas koromban! Persze tudom, hogy ahhoz, hogy az ember jól teljesítsen, sok alvásra van szükség, azonban ilyen tempó mellett érthető módon képtelenség betartani a napi nyolc órát. Arról nem beszélve, hogy amikor este hazaérek, akkor sem pihenek általában, hanem az ágyban fekve folyamatosan új terveken töröm a fejemet, agyalok” – tudtuk meg a “valamit valamiért” elvét valló énekesnőtől, aki szombat este egy látványos produkció keretein belül a tánctudását is megcsillogtatja A Dal színpadán.

Végezetül íme az a dal, amellyel az énekesnő kvalifikálta magát A Dal elődöntőjére:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top