Sztárok

Ez az igazság VV Aurélio szerelméről

A ValóVilág 6 második kiesője többek között azt is elárulta, hogy mit gondol: vajon tényleg a saját neméhez vonzódik Aurelio?

Utólag már bátran kijelenthetjük, hogy überlaza Dávid egy kamikaze hadműveletet hajtott végre azzal, hogy magára pakoltatta a kiválasztó jeleket. Az eperfagyi VV Dávid örült VV Aurelio közeledésénekugyanis visszanyalt: Dávid ment, Viki maradt. Előbbi egyébként kicsit sem sajnálja a kiesését – ez csupán csak azért érdekes, mert Dávid egészen vasárnapig azt hangoztatta, hogy mennyire szereti ezt a játékot.

A kieső úgy véli: 16 nap elég volt ahhoz, hogy idekint elindíthassa az életét. “Azt mondják, az erdőtűzhöz egy szikra is elég. Rengeteg tervem van, szeretnék haknizni, de csak abban az esetben, ha megadatna az a lehetőség, hogy Magyarországon egyedülálló módon viselhessem a celeb jelzőt, értem ezalatt, hogy színvonalas dolgot akarok letenni az asztalra” – mesélte a Nők Lapja Cafénak Dávid, aki egyébként egy – VV Aurelióval közös – pólómárka beindításán töri a fejét.

Direkt homoszexuálisnak állította be magát

Páva 1 – ahogy ő nevezi saját magát – a kiesése után a róla, valamint a társairól megjelent hírekkel is szembesült, így például azzal is, hogy villabeli kis pajtása, “Páva 2” Aurelio állítólag a saját neméhez vonzódik. Dávid szerint ez csak kacsa, s nem gondolja, hogy bármi rossz van abban, ha egy fiú megölelget egy másikat, vagy puszit ad neki – ahogy azt Aurelio is sokszor tette VV Dávid örült VV Aurelio közeledésénekvele. “Teljesen biztos vagyok benne, hogy a lányokat szereti. Szerintem, ahogy velem, vele kapcsolatban is rengeteg téveszme van” – mesélte, utalva arra, hogy róla is sokan azt gondolták a villában (és kint is), hogy homoszexuális. Ám a félreérthető gesztikulációi, a kéztartásai, valamint a stílusa csupán az átverés része volt – állítja.

Dávid szerint neki az lett a veszte, hogy az emberek félreismerték őt – na, emiatt mondjuk nehéz lenne bárkit is hibáztatni, hiszen hol a nagyvárosi, hol pedig a szegény “még a cipőm is lyukas” srác karakterét hozta. Természetesen erről a kettősségről is megkérdeztük. “Ez úgy volt, hogy a többiek látták, hogy a villában csak egyedi készítésű, nagyon minőségi ruhákat viselek, s közölték, hogy nekem nincs is szükségem a nyereményre. Na, itt mondtam azt, hogy álljon meg a menet, mert bizony van nekem olyan cipőm, aminek lyukas a talpa” – idézte fel Dávid. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nevezetes cipőt egyébként nem az anyagiak (hiánya) miatt nem dobta ki ez idáig, hanem azért mert annyira szereti, hogy nincs szíve megtenni.

Galériánkban megnézheted a ValóVilág 6 szereplőit:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top