Sztárok

Pistorius elhányta magát a tárgyalásán

A mindkét alsó lábszárán amputált, 27 éves atléta ellen előre kitervelt, szándékos emberölés, lőfegyver közterületen való használata és lőszer illegális birtoklása a vád.

Rosszul lett Oscar Pistorius hatszoros paralimpiai bajnok dél-afrikai futó perének hétfői tárgyalásán, miközben volt barátnője, Reeva Steenkamp boncolási jegyzőkönyvét ismertették, akinek a meggyilkolásával vádolják. A vádlottak padján ülő Pistorius szinte folyamatosan a szemét törölgette, amikor pedig a törvényszéki orvos szakértő leírta, hogyan nézett ki Reeva Steenkamp golyó által szétzúzott koponyája, kétrét görnyedt, és elhányta magát. Miközben folytatódott az orvos vallomása, a jelen lévő számos újságíró láthatta, amint az atléta többször öklendezett, és olyan hangosan zokogott, hogy a mikrofont is el kellett venni előle.

Fotó: MTI/EPA/Pool/Siphiwe Sibeko
Pistorius (b) ügyvédje, Barry Roux (j) társaságában – fotó: MTI/EPA/Pool/Siphiwe Sibeko

A bíró Gert Saayman orvos szakértő kérésére előzőleg megtiltotta, hogy a média élőben közvetítse a vallomását. Egy korábbi bírói döntés szerint a tárgyalásokról a televízió részleges felvételeket készíthet, és a rádiók a teljes hangfelvételt is lejátszhatják a méltányos tárgyaláshoz való jogra, illetve a fokozott közérdeklődésre való tekintettel, de egyes tanúk kérhetik, hogy ne szerepeljenek a televízióban.

A mindkét alsó lábszárán amputált, 27 éves atléta ellen előre kitervelt, szándékos emberölés, lőfegyver közterületen való használata és lőszer illegális birtoklása a vád. Pistorius 2013. február 14-én hajnalban házában lőtte le barátnőjét, Reeva Steenkampet. Azt állítja, hogy betörőnek gondolta a 29 éves nőt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top