Sztárok

Király Linda és a Himnusz másképpen

A tíz évvel ezelőtti cirkusz, kicsit másképpen. Az Egy Csepp Európa blog szerzőjének véleménye.

Több újság is címlapon hozta a hírt, miszerint Király Linda édesapja komoly összegeket fizetett azért, hogy a különböző internetes megosztókról eltűnjön az ominózus felvétel, amikor 10 (!) évvel ezelőtt lánya nem tudta helyesen végigénekelni a Himnuszt egy kosárlabdameccs elején.

Akkor se értettem, most se világos előttem, mi ebben a szenzáció, amit így fel kell fújni, ilyen, immár évtizedes botránnyá kell dagasztani. Kinek, minek fáj annyira, hogy egy 16 éves koráig az Amerikai Egyesült Államokban élő kislány számára nehéznek bizonyul egy nagyon régi, cseppet sem könnyű szöveg. Már elnézést, de nem a dallamot nem tudta visszaadni, hanem Kölcsey eredeti versét, amit sokunkkal ellentétben nem sulykoltak bele évekig az iskolában. Itt jegyezném meg, hogy ezt magyar szakos középiskolai tanárként említem meg, akinek már volt olyan, Erdélyből áttelepült tanítványa, aki 18 évesen nem tudta megtanulni a régi magyar nyelven íródott költeményt, pedig az érettségije függött tőle.

Bántani egy gyermeket, bántani egy fiatal nőt, aki végtelenül tehetséges, akinek a családja visszajött(!) Magyarországra, aki sohasem viselkedett üresfejű celebként, aki mindig visszafogottan, elegánsan nyilatkozott, aki soha meg nem bántott senkit. Kinek ártott ez a hajdani kislány?…

A bejegyzés folytatását a Cafeblogon, az Egy csepp Európa blogban olvashatjátok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése