Sztárok

Új szerepben tündökölt Sarka Kata

Sarka Kata a minap egy konferencián tartott előadást a közösségi média szerepéről.

Hajdú-Sarka Katát számtalan szerepkörben láthattuk már ez idáig – legutóbb például A Nagy Duettben énekelni –, a minap azonban egy teljesen új, eddig ismeretlen oldaláról mutatta meg magát.

“Az emberek torz képet kapnak rólam”

A csinos, kétgyermekes édesanya az Evolution Social Media & Performance elnevezésű konferenciára kapott meghívást, ahol végighallgatott néhány beszélgetést, majd ő maga is előadást tartott. “Ez a konferencia az online média világáról szólt, többek között arról, hogy milyen szerepe van a közösségi médiának az emberek, így például a közszereplők életében.” – magyarázta a Nők Lapja Cafénak.

A bántalmazott nők mellett kampányoló Kata egy olyan témával kapcsolatban osztotta meg a tapasztalatait, amelyben igencsak jártas. “A beszélgetés vezetőjével, valamint egy újságíróval a »Hogyan befolyásolja a közösségi média a bulvársajtót?« című témát boncolgattunk, amely nagyon közel áll hozzám, hiszen én is aktív felhasználója vagyok a közösségi oldalaknak” – mesélte a nemrég megalázott Sarka. Mint mondta: kicsit sajnálja is, hogy csupán negyed óra erejéig tündökölhetett ebben a szokatlan szerepben, ez idő alatt azonban remekül érezte magát.

A férjét kenterbe verő Sarka Kata úgy véli, hogy az emberek többségében hamis kép él vele kapcsolatosan. “Szerintem azok az emberek, akik az újságból ismernek, egy torz képet kapnak rólam, s nem azt látják, hogy egy kétgyermekes édesanya vagyok, aki egész nap ide-oda rohangál. Többek között ezért is hoztam létre a közösségi oldalam – ezen a fórumon ugyanis megmutathatom azt, hogy milyen vagyok valójában” – árulta el az egykori modell, aki – azzal, hogy oktatóvá avanzsált – minden bizonnyal újabb beszédtémát szolgáltatott az őt támadóknak.

Habár azt nem tudjuk, hogyan szerepelt Kata oktatóként, egy biztos: a konyhában megállja a helyét. Mindezt megnézheted galériánkban:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top