Sztárok

Új kihívás elé néz Horváth Éva – galéria

Horváth Éva most végre kamatoztathatja az egyetemen megszerzett tudását.

Különleges szerepben tündököl Horváth ÉvaA különleges módszerrel szépülő műsorvezetőt nemrég az a megtiszteltetés érte, hogy őt választották a Miss Balaton 2014 című szépségverseny koordinátorának. Az egykori szépségkirálynő lapunknak elárulta: azért is örül különösen a felkérésnek, mert így lehetősége nyílik kamatoztatni az egyetemen megszerzett tudását.

Koordinátorként veszi ki a részét a munkából

Bár sokan nem tudják, de az életem nem csupán műsorvezetésből áll, gyakorta dolgozom szervezőként is különböző produkciókban és projektekben. A főiskolán anno marketing szakon végeztem, ennek köszönhetően pedig van rálátásom az efféle dolgokra” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Horváth Éva. A Megruházlak! háziasszonya azt is megosztotta velünk, hogy pontosan mi lesz a feladata koordinátorként.

Az egész munkafolyamatot végigkísérem majd a kezdetektől egészen a végéig, tulajdonképpen nonstop együtt leszek a versenyen induló lányokkal. Én főként azért fogok felelni, hogy minden rendben menjen, ez persze nem jelenti azt, hogy a lányok nem fordulhatnak hozzám majd tanácsért, vagy éppen tippekért” – mesélte Éva, hozzátéve: ha valaki, akkor ő aztán pontosan tudja, hogy egy ilyen vagy ehhez hasonló rendezvényen mi zajlik a színfalak előtt és mögött, s mi szükséges ahhoz, hogy minden flottul menjen.

Iszak Eszter, Epres Panni és Dukai Regina segítik majd a versenyzőket

A megmérettetésre jelentkező lányokat egyébként három tanácsadó – Epres Panni, Iszak Eszter és Dukai Regina – segíti majd a felkészülésben. “Rengeteg lány fordul hozzám nap mint nap stílus- és szépségtippekért, így nagyon szívesen vállaltam, hogy a jelentkezőknek is olyan tanácsokat adjak, amelyek segítségével a legjobb formájukat hozhatják” – mesélte Dukai. Hozzá hasonlóan vélekedik a VIVA csinos műsorvezetője, Iszak Eszter is. “Úgy gondolom, hogy egy ilyen versenyen a külső mellett a kisugárzás is nagyon fontos. A Miss Balatonra nevezőkkel elsősorban a saját kis praktikáimat szeretném megosztani, amivel magabiztosan viselkedhetnek a kamerák előtt” – mondta.

Itt megnézheted az eseményről készült képgalériánkat:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése