Sztárok

Istenes Bence nem tudott uralkodni magán

Istenes Bence nem tudott megküzdeni a bakival az élő adásban.

Istenes Bence szívesen vezeti lazán a műsorait, előfordult viszont, hogy a lazaság kicsit túl jól sikerül. Volt már rá példa, hogy nevetésbe fulladt a Való Világ összefoglalójának egy-egy része, de tegnap sikerült bemutatnia a műsorvezetőnek az eddigi legsúlyosabb bakit. VV Iza és VV Krisztián békülését a csatorna romantikus zenei kísérettel, megható jelenetként harangozta be, bizonyos szempontból annak is tűnt, de talán az zökkenthette ki Bencét a szerepből, hogy a romantika ellenére ágyjelenettel zárult az összefoglalásnak ez az epizódja. Hogy mi volt a nevetés pontos kiváltó oka, azt persze nem tudni, legfeljebb feltételezni lehet, de a műsorvezetés Bence minden igyekezete ellen kudarcba fulladt, képtelen volt ugyanis a fiú végigmondani akár csak két egybefüggő mondatot is. Végül rövidre is fogta a következő videó felkonferálását, mert látszott, hogy ebből a helyzetből már biztosan nem fog tudni kijönni szerencsésen.
A lenti képre kattintva megtekinthető az összefoglaló, melyben az ominózus jelenet 22:44-nél kezdődik. Garantált a mosolygás és a feszengés is.

Istenes Bence nem tudott uralkodni magán

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top