Sztárok

Kiss Tibi: “Olyan ez az ország, hogy jó néha elmenni belőle”

Budapesten, a saját műtermében ül Kiss Tibi, amikor Skype-on utolérem. Azonnal rövid, virtuális "tárlatvezetésre" invitál a művei között, hiszen nem csupán zenész, szövegíró, hanem képzőművész is. Színes akrilképei között kokárdát viselő Mickey egér és Angry bird madarat sétáltató pillangó is akad. A sokoldalú művész álromantikusként határozza meg alkotásait, majd áttér a zenekar aktuális ügyeire. Épp túl vannak a Teátrum turnén, de nem sokat pihennek, hiszen hamarosan külföldön folytatják, először május 12-én játszanak Londonban. A koncert kapcsán beszélgetünk elvándorlásról, maradásról, külföldi karrierről és a Kivándorlóbluesról.
A szerzőről: Kégl Ágnes Angliában élő magyar újságíró. Nemcsak arról ír, hogy mi a legújabb fitneszőrület Angliában, de arról is, hogy hol lehet lángost kapni Cambridge-ben, és arról, hogy milyen volt anyukaként “megszoknia” a kinti iskolai rendszert. Ági további cikkeit itt találod!

Mióta szerveztek európai turnét?
Már a kilencvenes évek elején is rengeteget jártunk külföldre, majd ez egy időre megszakadt, de néhány éve ismét elkezdtünk kijárni, és tavasszal már hagyományos európai turnéra indulunk. Londonba már hazajárunk, majdnem olyan számunkra, mintha Pécsre mennénk, egy jó klubkoncert, a kint dolgozó magyarok egy része törzsközönségünk. Ezek a koncertek részben kulturális bázisként is működnek, a kint élő magyarok közt nagy egymásra találások vannak, kapcsolatok szövődnek.

Az európai turnétok törzsközönsége évek óta a kint élő magyarokból áll.  A velük kapcsolatos élmények inspirálták a Kivándorlóbluest?
A dalt két dolog inspirálta: egyrészt az, hogy sok olyan ismerőssel beszélgettem, akik már kint élnek, vagy épp készülődtek kiköltözni Magyarországról. Volt, akiben sok düh kavargott, másban az egyszerű felhőtlen szerencsét próbálás vágya, ugyanakkor sokan érezték, hogy most el kell menni, mert nincs már itt mit csinálni. A fiatalabb generáció rá is van kényszerülve arra, hogy lépjen. Nem kapnak itthon munkát évek óta, és már unják azt, hogy fiatalok, energiával, kreativitással tele, és tördelik a kezüket, mert sehol nem kellenek.

Másrészt inspirálta a dalt a bosszúság érzése is. Én a rendszerváltáskor érettségiztem. Az a generáció nagyon felfokozott várakozással volt tele, azt hittük, hogy egy nagyon jó világ jön. Mi éltünk még a múlt rendszerben; amikor érettségiztünk, akkor nyílt meg a világ minden szempontból, ledőltek a falak is, kiszabadultunk a szülőktől is és a diktatúrából is.

Azóta eltelt nagyon sok év, és nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket ez a változás. Sok minden megtörtént, de sok negatív érzelmi vonzata lett: rengeteg a gyűlölködés, és nagyon bosszantó, hogy leraboltuk a saját országunkat – teljesen mindegy, hogy milyen színű hatalom nevében.  Én azzal a metaforával szoktam élni, hogy Magyarország olyan lett, mint egy leszedált nő, akit az utóbbi években mindenki csak lehúzott. Azt gondolom, hogy drukkolnunk kell azoknak, akik elmentek, mert lehet, hogy ők jobban fogják őrizni a magyarságot, mint azok, akik maradtak. Sose lehet tudni.


Ti sosem gondolkodtatok el azon, hogy végleg elhagyjátok az országot?
Világlátás szempontjából megfordult a fejünkben, hogy elmenjünk, és jártunk is számos helyen, de én már huszonévesen is úgy éreztem, hogy ehhez már öreg vagyok. Azt éreztem, hogy ha én legkésőbb 18 évesen kijövök, akkor lehet, hogy maradtam volna külföldön. Huszonévesen már kezdtem gyökeret verni, olyan voltam, mint egy palánta: már nem lett volna olyan egyszerű átültetni.

Tudok járkálni a világban, akár kétlaki életet élni, de ahhoz nagyon nagy bajnak kell történnie, hogy én végleg elmenjek. Előfordul, a mai napig is elgondolkodom rajta, mert olyan ez az ország, hogy jó néha elmenni belőle. Én nagyon szeretek minden évben elmenni néhány hónapra, hogy aztán örömmel jöjjek vissza.  Ugyanez a helyzet a külföldi karrier lehetőségével is: sosem gondolkodtunk el komolyan azon, hogy nemzetközi karrierbe kezdünk. Mi egy magyar zenekar vagyunk, akik zömében magyarul énekelnek. Írtunk angol nyelvű számokat is, de kínai, német és spanyol betét is van a dalainkban, hiszen a nyelv is csak egy kifejezőeszközünk. Ráadásul a magyar nyelv a külföldiek számára nagyon egzotikus, varázslatos, az ő fülükkel hallgatva olyan, mintha a koncertünk egy szertartás lenne.

Kiss Tibi: Szerinted mi az igazi nehézség abban, ha valaki nekiindul?
Londonban sokan egy-két szinttel lejjebb lépnek a karrierlétrán. Amit Anglia tud, az az, hogy ha bárhol is dolgozol – a drága albérletek ellenére is –, ki fogod tudni fizetni, ami az élethez kell. Ezt a fajta egyszerű komfortot tudja nyújtani Anglia és még számos másik nyugati ország, amit Magyarország nem. Továbblépni azonban kint is sokkal nehezebb, ahhoz már ugyanúgy specializált képességek kellenek, mint bárhol a világban. Ez az, ami rabul is tud ejteni, hogy amikor már kint van az ember, dolgozzon akár egy könyvesboltban, vagy egy étteremben, mindig megkapja a fizetését, fent tudja tartani az életét, de ha hazajön és nincs képzettsége, nem él meg egy egyszerű munkából. Ez az elvándorlás furcsa 22-es csapdája, van egy légüres tér, amibe sokan belekerülnek Londonban, amiből már nem lehet hazatérni.

Sokan arról is beszámolnak, hogy a kint eltöltött hónapok, évek után már nem találják a helyüket a hazai, kissé depresszív légkörben…
Ezt a depresszív légkört, ami idehaza van, mi kreáljuk magunknak és a körülöttünk lévő rendszerek. Ha egy embernek nincs egy szuverén tere, kis saját univerzuma, akkor biztos nehéz, mert kiszolgáltatott. Mi, a zenekarban viszonylag távol tudjuk magunktól tartani az ártó energiákat, de ez nem jelenti azt, hogy nem ütközünk ezzel. Mi is ütközünk, csak nem kell részt vennünk benne, hiszen mi egy magánkezdeményezésből építkeztünk, mindent bérlünk, mindent rendesen kifizetünk, nem függünk állami pénzektől, nem függünk politikai akarattól, nincsenek főnökeink. Ez ad egyfajta szabadságot.

Voltak politikai jellegű megkereséseitek?
Mindenhonnan, nincs olyan színű hatalmi rend, ami minket ne keresett volna még meg. Természetesen légypapírnak kellettünk volna, nem azért, mert szeretik a zenénket.  De sosem mondtunk igent. Így egészségesebbek tudunk maradni bizonyos rövid távú előnyök helyett.

Mennyire változott meg a mondanivalótok az évek során?
Minden embernek változnak a központi gondolatai attól függően, hogy milyen életfázisban van. A húszas években az a téma, hogy milyenek a csajok, hova megyünk inni, tudsz-e jó albérletet. A harmincas évek végén minden társaság hitelekről beszél és furcsa szavakat használ, mint THM, ami már kicsit szürreálisabb. A negyvenes években meg elkezdenek beszélni az egészségről, és ha valaki elkezd mesélni a lumbágójáról, akkor csokorba összeszaladnak az emberek, hogy megosszák a tapasztalataikat. És valószínűleg ez utóbbi téma már marad is.

Az idő múlása ugyanakkor csak részben befolyásol engem a szövegeimben, mert azok önmagukban kis világot, univerzumot alkotnak. Ott sokat hazudik és fantáziál az ember, és egy csomó olyan történetet elevenít fel, ami a múltból, az emlékekből táplálkozik, vagy épp a jövőbe vetett álmokból. Most is tudok írni egy 25 éves emlékből számot, vagy egy teljes fantáziavilágból. Az idő múlásában az egyetlen jó dolog, hogy le tudok vonni olyan következtetéseket, amiknek köszönhetően jobban átlátok dolgokat és ezeket be tudom építeni a szövegekbe.

Kiss Tibi:


Az a hatás, amit gyakoroltok a zenekarral, a szövegeiddel, az segít, amikor az életedben elbizonytalanodsz?

Nem nagyon, ami már megtörtént, azon nem nagyon segít. Amikor baj van, az segít, amit akkor tudok használni. A sikerek, a nézettség egy lufi, inkább nyomasztó a bajban. Vannak apró hétköznapi előnyei meg hátrányai az ismertségnek. Megismer az orvos, felír egy receptet, amit nem írhatna, elenged a rendőr, szinte sértő, amikor nem teszi. Van egy kis tartalékod az emberek szeretetéből, és esetleg anyagilag, úgyhogy ha jön egy nehezebb időszak, van miből kihúzni, egyfajta biztonságot nyújt. Ugyanakkor ha bajba kerülsz, a népszerűség nem jó, mert akkor is látnak, amikor legszívesebben elbújnál a világ elől.

Quimby és Ian Siegal koncert Londonban
Május 12. 19:00
Helyszín: Scala, 275 Pentonville Road, King’s cross, N1 9NL
Bővebb információ, itt!
Jegyeket, itt vásárolhatsz!

A sok siker után van még olyan vágya a zenekarnak, amit mindenképp szeretnétek megvalósítani?    
A zenekar nem egy hegymászószakkör, és nem tűzünk ki magunknak csúcsokat, mert már elég sok mindent megéltünk. Turnékat szervezünk és inspiráló, jó dalokat szeretnénk írni. Megtehetjük, hogy olyan dolgokat vállalunk, amihez valóban kedvünk van. Ha valami fel tudja őrölni egy csapat létét, az éppen az, ha olyasmiben vesz részt, amihez nincs kedve. Volt, hogy egy pillanatra untuk, vagy előfordul, hogy egy turnésorozat végén besokallunk, de a pihenés után megint mindannyiunkban van egy nagyon erős koncertéhség, hamar regenerálódunk. Még soha nem volt úgy, hogy kitartóan azt éreztük volna, hogy nem akarjuk tovább csinálni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése