Sztárok

Ki ez a nő, akit eljegyzett George Clooney?

Azt mondták, soha nem történik meg, de a színész talált egy olyan barátnőt, akiben megvan minden, ami az elődeiből hiányzott. De mi ez a minden, és kicsoda Amal Alamuddin tulajdonképpen?

Amikor először megjelent egy cikk arról, hogy George Clooney eljegyezte a barátnőjét, a legtöbben már fel sem kapták a fejüket. Az egész hihetetlen volt és valószínűtlen, aztán jött a meglepetés, amikor a hír igaznak bizonyult. Clooney édesanyja azt is elárulta, hogy az első találkozás után tudta: Amal Alamuddin az igazi a fia számára, mivel teljesen más, mint a korábbi partnerei. Talán pontosan ez a magyarázat a rejtélyre, miért éppen őt jegyezte el Clooney. A 36 éves törvényszéki képviselő ugyanis tényleg nehezen illik bele a színész előző barátnőinek sorába.

Ki ez a nő, akit eljegyzett George Clooney?

 

Királyi tanácsadó

Julian Assange-ot, a titkos iratokat kiszivárogtató WikiLeaks portál alapítóját nemi erőszakkal és szexuális zaklatással gyanúsították. A svéd rendőrség nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a férfi ellen, két svéd nő ugyanis feljelentette őt azt állítva, hogy Assange 2010 augusztusában erőszakoskodott velük. A WikiLeaks-alapító kezdettől fogva tagadta a vádakat.

A TMZ oldal azzal viccelődött a hír hallatán, hogy George Clooney biztosan valami Pokémont (japán figura – a szerk.) jegyzett el, hiszen azoknak van olyan vicces hangzású nevük, mint Amal Alamuddinnak. Pedig a libanoni származású 36 éves nő minden, csak nem vicc tárgya, és éppen olyan híres és elismert az angol igazságszolgáltatás rendszerében, mint Clooney Hollywoodban. Egész életében a jog és a törvény érdekelte, karrierje csúcspontjának tartják, amikor a WikiLeaks alapítóját, Julian Assange-ot képviselte a nagy port kavart jogi csatában. A nemzetközi jog szakértőjeként Kofi Annan is felkérte maga mellé tanácsadónak, ahogyan a bahreini király is, és emberjogi képviselője volt az egykori ukrán elnöknek, Julia Timosenkónak.

Julian Assange és Alamuddin
Julian Assange és Alamuddin

 

Ide nősül be a színész

Alamuddin szülei, Ramzi és Baria elismertek voltak Libanonban, de a háború sújtotta Bejrútból végül elmenekültek, amikor Amal kétéves volt. Újságíró édesanyja az egyik legismertebb tévésnek számított a hazájában, és 1987 óta a libanoni napilap, az Al Hayat szerkesztője. Hazájában igazi szépségnek tartották, és fiatalkori képeit elnézve Amal rá hasonlít, húga és két öccse pedig inkább az apjuk vonásait örökölték.

Az Alamuddin családot mindig is érdekelte a világ alakulása, a jog, a gazdaság és a politika, Amal nagyapja még a kormány miniszteri posztját is betöltötte. Clooney családja is hasonló érdeklődésű, Amal és a színész is megszállott harcosa az emberi jogok érvényesítésének. Ezzel azonban nagyjából kimerült a két család közötti hasonlóság.

Ki ez a nő, akit eljegyzett George Clooney?

 

Gond lehet a vallás?

Az Alamuddin család az iszlám egyik vallási közösségéhez tartozik. A drúz vallás nem engedi meg sem a betérést, sem az áttérést, és a más vallású emberrel kötött házasságot is ellenzi. Azonban a lapok szerint Ramzi is valláson kívül nősült. Ahogy mesélik, Bariával egy éjszakai klubban ismerkedtek meg, azonnal egymásba szerettek, és a család barátainak beszámolója szerint Baria valószínűleg nem drúz.

Képzettebb a színésznél

Miután a család letelepedett Buckinghamshire-ben, Amal Angliában folytatta a tanulmányait, és végül ösztöndíjat nyert Oxfordba. Innen a New York-i jogi egyetemre ment tovább, ahol 2010-ig képezte magát. Bámulatos sebességgel került be a legjobbak közé, a nemzetközi jog specialistájaként, emberi jogi képviselőként, büntetőjogi perekben és kiadatásokban is élen jár. Az angolon kívül folyékonyan beszél franciául és arabul.

Ki ez a nő, akit eljegyzett George Clooney?

Szépségversenyt nyert

Bár Clooney korábbi barátnői között is akadtak műveltebbek, de képzettségben messze Amal jár az élen. A TMZ portál újságírói gúnyosan meg is jegyezték, hogy a színész exei ugyan nem tartoztak mind az észlények közé, de mind igazán dögös volt. Legtöbbjük közel állt a showbizniszhez vagy szépségkirálynőként ünnepelték őket. Ez utóbbihoz érdemes annyit hozzátenni, hogy Amal is nyert tavaly egy szépségversenyt. Igaz, nem hagyományos bikinis fenékvillantós fajtát, mivel csak jogászok, ügyvédek és ügyészek versenyezhettek a “London legvonzóbb törvényszéki képviselője” címért.

Ráadásul a 36 éves nőt egyáltalán nem is érdekli a sztárvilág, nem akar szerepelni a lapokban, nem vágyik híres ismerősökre. Ennek ellenére persze akad jó néhány sztár “cimborája”. Nemcsak Clooney régi barátjával, Cindy Crawforddal és a férjével lett jóban, hanem a Harry Potter-könyvek írónőjével, J. K. Rowlinggal és Victoria Beckhammel is. Velük nemrég egy kampány során ismerkedett meg, mivel közösen írtak a Timesban a háborús zónákban nők ellen elkövetett erőszak témájában.

Ki ez a nő, akit eljegyzett George Clooney?

 

Clooney-t így vette le a lábáról

Amal az első nő hosszú évek óta, aki átlagos férfiként és nem sztárként kezelte Clooney-t. Sőt, amikor a színész először hívta randevúra, kerek perec közölte vele, hogy túl elfoglalt ahhoz, hogy randira menjen. Mindez tavaly október óta megváltozott, a színész nem mindennapi módszerekkel igyekszik levenni a lábáról az ügyvédnőt. Februárban például a Fehér Házba vitte egy filmvetítésre, ahová Clooney szülei is hivatalosak voltak. Múlt hónapban pedig a sztár megismerhette Amal családját, amikor a tanzániai, majd a Seychelles-szigeti utazás után Dubajba is ellátogattak. Kérdés persze, hogy mit szólt az Alamuddin család ahhoz, hogy az 52 éves színész családtag lesz náluk…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top