Sztárok

Letartóztatták Alec Baldwint

Közlekedési kihágás és rendbontás miatt újabb bejegyzés került Alec Baldwin bűnlajstromába.

Megint bilincs került Alec Baldwin kezéreHa valaki, akkor Alec Baldwin vonzza a bajt. Még akkor is, amikor csak edzeni megy a biciklijén. A színészt a ma délelőtti órákban állították meg a járőrök New Yorkban, mert menetiránnyal szemben kerékpározott. Igazoltatni szerették volna, de nem voltak nála iratok, így a rendőrök közölték, hogy be kell vinniük az őrsre azonosításra. Amitől a korábban rémes apaként emlegetett Alec kiakadt, mert szerinte tudták nagyon jól a hatóság emberei, hogy ki is ő, vagyis szükségtelen a bekísérése. Az üvöltözésével azonban nem meggyőzte a két járőrt, hanem elérte, hogy letartóztassák.

A bilinccsel a csuklóján aztán lenyugodott a leghíresebb Baldwin fivér, és nem ellenkezett a rendőrökkel. Az őrsön azonosították, felvették a jegyzőkönyvet, és kapott két idézést búcsúzóul. Így majd egy későbbi időpontban a bíró fog dönteni arról, hogy vádat emelnek-e ellene közlekedési kihágás és rendbontás miatt.

Ha igen, az az elmúlt két év alatt már a sokadik törvényszegése lesz. A feleségével is gyakran üvöltő Baldwin tavaly és tavalyelőtt több lesifotósra is rátámadt, amiért túl közel mentek hozzá vagy a tündéri kislányához, akiről irtó cuki képeket láthattok a galériánkban!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top