nlc.hu
Sztárok
Végre megszólalt Beyoncé a liftes verekedés után

Végre megszólalt Beyoncé a liftes verekedés után

A három érintett, Jay Z, Beyoncé és húga, Solange közös nyilatkozatot adtak ki napokkal az incidens után.
Rachel Roy
Rachel Roy

Néhány napja került ki az egyik amerikai hírportál honlapjára az a videófelvétel, amelyen Solange Knowles nekiesik egy liftben sógorának, Jay Z-nek. A fiatal nő, üti-veri a férfit, míg Beyoncé egy helyben áll, és nem tesz semmit. A furcsa eset után természetesen azonnal megindultak a találgatások: az első teória szerint Solange kötekedősre itta magát, majd felröppent a hír, az nem tetszett neki, hogy a rapper Rihanna after partiján akart részt venni. A legfrissebb pletyka szerint azonban Rachel Roy divattervező nyomulása miatt pattant el a húr Solange-nál. A nő ugyanis a szemtanúk szerint körülzsongta Jayt, akinek ez nem volt ellenére, ellentétben Beyoncéval és húgával. A trió azóta mély hallgatásba burkolózott.

“Egy család vagyunk”

Most azonban végre megtört a jég, és jelezve, hogy újra szent a béke, hármasban adtak ki egy nyilatkozatot. “A nyilvánosságra hozott liftes incidenst követően számos találgatás látott napvilágot azzal kapcsolatban, miért is történt ez az egész. A legfontosabb azonban, hogy a családunk már elrendezte a dolgokat. Jay és Solange mind a ketten vállalták a felelősséget tetteikért. Bocsánatot kértek egymástól, és egy családként lépünk túl ezen. Azok a hírek, miszerint Solange részeg lett volna, vagy hogy az este folyamán vállalhatatlanul viselkedett volna, egyszerűen nem igazak. Minden családban vannak problémák, mi sem különbözünk ebben. Szeretjük egymást, és bármi történjék is, egy család vagyunk. Szeretnénk elfelejteni a történteket, és reméljük, mások is így tesznek” – olvasható a TMZ oldalán.

Így igazából ismét nem derült ki, milyen konfliktus vezethetett odáig, hogy Solange Knowles üsse és rúgdossa sógorát. Mindenesetre az biztos, hogy a Beyoncéról készült legfrissebb képek tanúsága szerint, eltávolíttatta ujjáról a szerelmüknek emléket állító tetoválást, és az eset után teleposztolta Instagram oldalát a húgával közös fotókkal.

 

Az egykori szépségkirálynő közösségi oldalán meglehetősen egyértelmű utalásokat tesz arra, hogy hosszabb időre elhagyni készül Magyarországot. Hogy pontosan kiről van szó, azt a Hír24 oldalára kattintva tudhatod meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top