Sztárok

Visszatér a színpadra Michael Jackson

Egy különleges eljárásnak köszönhetően, most vasárnap újra színpadra áll az öt éve elhunyt Michael Jackson.

Visszatér a színpadra Michael JacksonMichael Jackson rajongóinak már az is elég nagy ajándék volt, hogy kedden megjelent az énekes legújabb posztumusz albuma, de ettől még nagyobb esemény is várható a héten. Legalábbis több amerikai site is arról számolt be, hogy a vasárnapi Billboard Awardson színpadra áll az öt esztendeje elhunyt Jacko.

Mindez képtelenségnek hallatszik ugyan, de nem lehetetlen. Két éve már a meggyilkolt 2Pac Shakurt is életre keltették a Coachella Fesztiválon egy különleges hologramtechnika segítségével, és olyan előadást produkáltak, amit azóta is emlegetnek mindenhol.

A hétvégén szintén valami hasonló várható a pop királya esetében is, aki mellesleg még mindig a legjobban kereső popsztár. Csak éppen még látványosabb és felejthetetlenebb lesz az egész. Legalábbis ennyi szivárgott csak ki egyelőre. Bővebbet azért nem tudni, mert mindenki, aki részt vesz a produkcióban, több titoktartást is aláírt, a próbák pedig zárt ajtók mögött zajlanak.

Amíg láthatjuk mi is, hogy miként tér vissza Jacko, még ha csak virtuálisan is, nézzétek meg a legújabb klipjét Justin Timberlake-kel! Lejjebb pedig láthatjátok, hogy mennyire megnőttek a legenda gyerekei, amióta ő nincs köztünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top