Sztárok

Az Éjjel-nappal Budapestben kapott szerepet Vastag Csaba

Vastag Csaba saját magát alakítja majd a sorozatban.

Jövő héttől új szereplővel bővül az Éjjel-nappal Budapest című sorozat: Vastag Csaba ha csak egy rövid időre is, de feltűnik az RTL Klub műsorában. A 2010-es X-Faktor győztese saját magát fogja alakítani, és a Regina–Dávid által birtokolt hajón tűnik fel először.

Nem ez az első sorozatszerepe

Az Éjjel-nappal Budapestben kapott szerepet Vastag CsabaNagyon izgalmas volt a forgatás, a munkát pedig rendkívül megkönnyítette az, hogy a sorozat szereplői a kezdetektől fogva roppant kedvesek és barátságosak voltam velem” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Vastag Csaba, aki azt egyelőre nem szerette volna elárulni, hogy pontosan meddig élvezi majd a budapesti fiatalok vendégszeretetét. “Annyit elöljáróban elmondhatok, hogy rendesen felkavarom majd az állóvizet, izgalmas és vicces fordulatok egyaránt várhatóak” – mondta Csaba, aki a pénteki Fókuszban további részleteket árul el a sorozattal kapcsolatosan.

A tehetségkutató győztesének egyébként nem ez az első sorozatszerepe, hiszen a nézők korábban a szintén RTL Klubon futó Barátok köztben is láthatták már, a színházi szerepeiről nem is beszélve. “A színpadon való játszás és a sorozatban való szereplés két teljesen különálló dolog, mindkettőnek megvan a maga különlegessége. Utóbbi sokkal szabadabb, nincsenek előre megírt szövegek, az embernek rögtönöznie kell.

Vastag Csaba nemrég új dallal rukkolt elő, amely már a rádiókban is hallható:

Vegyél részt a kutatásunkban!

A kérdőív kitöltése anonim, és az internetezési szokásokat mérjük fel benne. A részletekért kattints!

KITÖLTÖM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése