Sztárok

Tényleg ez történik Sarka Katával?

Végérvényesen megromlott Sarka Kata és Szabó Zsófi barátsága – legalább is, ha hihetünk a legfrissebb híreknek. Sarka Kata a Facebookon írta le az igazságot.

A Bors információi szerint a véltnél súlyosabb lehet a konfliktus Sarka Kata és Szabó Zsófi között. Mint ismeretes, a két fél kapcsolata azt követően romlott meg, hogy a Jóban Rosszban színésznőjének édesapja elhunyt, Zsófi ugyanis emiatt – abszolút érthető módon – bezárkózott. Kata és Zsófi a szerdán megrendezett VIVA Comet díjátadó rendezvényén is feltűnően kerülték egymást, nem is üdvözölték a másikat. Az említett lap tudni véli, hogy még az is lehet, hogy a Sarka–Hajdú házaspár megvonja a szőke színésznőtől a keresztanyaságot (Zsófi Kata fiának, Dávidnak a keresztanyja). A Bors az egyik érintettet, Sarka Katát is megpróbálta megszólaltatni az üggyel kapcsolatosan, ő azonban nem kívánt nyilatkozni. Mi azért bízunk benne, hogy ez a mosolyszünet csak ideiglenes a két egykori barátnő között, és hamarosan minden visszatér a régi kerékvágásba.

FRISS:
Sarka Kata szombaton napközben, a Facebookon reagált a Bors mai anyagára.Nem vesztünk össze Zsófival, és NEM tagadom ki a kisfiam keresztanyját! Valóban nem beszélünk Zsófival egy ideje, de ennek nincsen semmiféle különösebb oka… gyászol, és majd meglátjuk, hogyan dolgozza fel az őt ért tragédiát! Az idő majd elrendezi valahogy kettőnk kapcsolatát is, de az mégis megdöbbentő, hogy a szenzáció miatt, mennyire ki lehet ezt színezni…”

Tényleg ez történik Sarka Katával?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top