Sztárok

Rá sem ismerni Leonardo DiCaprióra – fotó

Leonardo DiCaprio épp a napfényes Miamiban sütteti a hasát.

Hát, nem mondanánk, hogy feldobódtunk a róla készült képeket látva. A majdnem Oscar-díjas színész eléggé elhanyagolta magát (legfőképp a testét) az utóbbi időben – és akkor még finomak voltunk és nőiesek. Az egykori sármőrre alig lehet ráismerni, a Titanic sztárja elképesztő változáson ment át az elmúlt hónapokban – és sajnos nem a pozitív irányba történt a transzformáció.

Leonardo DiCaprio sűrű arcszőrzetet növesztett (biztosan összeveszett a borotvájával), emellett esténként minden bizonnyal nassolt is, ugyanis jó néhány kiló felszaladt rá. Nem kicsit, ellenben nagyon elszomorodtam a képek láttán, már csak azért is, mert gyermekkoromban – miután megnéztem a Titanicot – hónapokon keresztül azt hajtogattam, hogy bizony én ezzel a palival szeretnék megöregedni, tuti 60 évesen is sármos lesz (persze nem annyira, mint mondjuk 30 évesen).

Ő itt a nem egyszer “legszexibb pasinak” kikiáltott Leo:

 

Rá sem ismerni Leonardo DiCapriora - fotó

Ő pedig nem tudjuk, ki (és azt sem, hogy mi történt vele), de biztos nem az a pasi, akit nők milliói imádnak szerte a világon:

Rá sem ismerni Leonardo DiCapriora - fotó

Mi pedig így érezzük magunkat jelenleg.

Rá sem ismerni Leonardo DiCapriora - fotó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top