Sztárok

Rihannával csalta Beyoncét a férje – kitálalt a testvér

Eljött az igazság órája.

Kiderült, min szólalkozott össze nemrég Jay-Z és feleségének testvére, Solange Knowles. Mint ismeretes, az énekesnő és a rapper csúnyán összevesztek, aminek az lett a vége, hogy Solange kézzel-lábbal próbált kárt tenni a sógorában. Pechükre a lift kamerái az egész esetet rögzítették, a felvételek pedig kiszivárogtak – nyilván tök véletlenül.

Az érintettek ezt követően sokáig hallgattak, s nem akartak megszólalni az esettel kapcsolatban, mígnem Beyoncé megtörte a csendet, és elmesélte, mi volt a vita tárgya. Igen ám, de az énekesnő nem volt egészen őszinte – legalábbis ezt állítja a testvére.

A Daily Mail információi szerint Solange azért ugrott neki Jay-Z-nek, mert az megcsalta Beyoncét Rihannával. Bonyolult történet, tudjuk. “Solange már régóta tud Jay-Z és Rihanna románcáról, csakúgy, mint Beyoncé, aki a családi béke fenntartása érdekében szemet hunyt afölött, hogy a férje folyamatosan megcsalja, Solange viszont nem, ezért kötött bele Jay-Z-be” – nyilatkozta Solange Knowles egyik közeli barátja, aki úgy tudja, hogy Beyoncé mostanra öntudatra ébredt, és már a válópert fontolgatja.

Ha valaki esetleg nem emlékezne az ominózus incidensre:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése