Sztárok

Megtörte a csendet Ördög Nóra

Ördög Nóra véget vetett a találgatásoknak.

A TV2 sztárja a Kis Felfedező oldalán fellelhető blogjában elárulta, mennyi valóságalapja van a róla és családjáról megjelent híreknek. Ördög Nóra minden bizonnyal azért szánta el magát erre a lépésre, mert nem akarta, hogy újabb találgatások induljanak el a magánéletével kapcsolatosan. A műsorvezető a blogjában azt is elárulta, hogy valóban igaz-e a hír, miszerint férje, Nánási Pál marad otthon születendő gyermekükkel.

Megtörte a csendet Ördög Nóra

Attól sokkal jobban tartok, hogy azokat a helyzeteket hogyan menedzselem, amikor a két gyerek után 8 irányba kell egyszerre futnom. De biztosan erre is van valami szuperanyuka-képesség, ami alapból kódolva van bennünk, hiszen mások is megoldották már az ilyen szituációkat, csak eddig nekem még nem volt szükségem rá, úgyhogy diszkréten rejtve maradt… Meg aztán van ennek a két gyereknek apukája is, többszörösen próbált és bizonyított szuperapuka-képességekkel, úgyhogy együtt csak boldogulunk valahogy. (Ne haragudjatok, annyira idekívánkozik, pedig megfogadtam, hogy nem reagálok arra a mérhetetlen mennyiségű ostobaságra, amit összeírtak az újságok az elmúlt időszakban: szóval Palkó egyáltalán nem megy GYES-re, pláne nem én küldöm. És minden mást is pont így vegyetek komolyan! Köszönöm…)” – így Nóra, aki a blogbejegyzésének adott címmel (Gondolatok a duplázás előtt – a szerk.) azt a pletykát is megcáfolta, miszerint már életet adott második gyermekének. A teljes bejegyzést ide kattintva olvashatod el.

Ördög Nóráról készített galériánkat itt végiglapozhatod:

gallery item
Megnézem
Összes kép (13)
gallery item

Ördög Nóra legszebb kismamaszettjei

Ördög Nóra legszebb kismamaszettjei

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése