Sztárok

Majdnem lemaradt élete lehetőségéről az X-Faktor egyik jelentkezője

Kovács Anikó nagy reményekkel indult el az 2014-es X-Faktor válogatójára, kis híján azonban lemaradt élete nagy lehetőségéről.

A huszonkilenc éves vajdasági lány vonattal szeretett volna eljutni Budapestre, pechére azonban lekéste az egyetlen olyan járatot, amellyel még idejében felérhetett volna a fővárosba. “A szüleim és a párom dolgoztak, így egyetlen opcióm maradt, a vonatozás – illetve, csak maradt volna, merthogy pont az orrom előtt ment el a szerelvény. Szerencsére nem estem pánikba, helyette inkább kitaláltam egy alternatív megoldást” – mondta el a Nők Lapja Cafénak Kovács Anikó, aki végül stoppolva jutott el hazánk fővárosába.

Bevállaltam, mert az X-Faktor a legnagyobb álmom, az éneklés az, ami – a párkapcsolatom mellett – boldoggá tesz. Körülbelül öt perc várakozás után felvett egy házaspár, ők elvittek Szegedig, onnan pedig – szintén öt perc stoppolás után – egy nagyon kedves lány hozott fel Budapestre. A Keleti pályaudvarnál váltunk el, ott aztán felpattantam a buszra, és időben megérkeztem a válogatóra” – avatott be a kalandos kis út részleteibe Anikó, aki – bár az X-Faktorban szólóban indul – zenekarban is játszik.

Öt éve léptem be a bandába, főként pop-rock műfajú dalokat adunk elő. Természetesen van állandó munkám is, édesanyámék biokémiai laborjában dolgozom” – mosolygott. Anikó végezetül azt is megosztotta velem, hogy hat éve boldog párkapcsolatban él, egy évvel ezelőtt pedig össze is költözött szerelmével.

A 2014-es X-Faktor első adása szeptember 6-án lesz, galériánkat végiglapozva addig is bepillanthatsz a kulisszák mögé:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése