Sztárok

Focisták adták kézről kézre Kelemen Annát

Bundabotrányba keveredett focisták is igénybe vették Kelemen Anna szolgáltatásait, és egymásnak ajánlgatták őt – írja a Blikk.

Mint azt korábban megírtuk, Kelemen Anna erotikus életregényben rántja le a leplet múltjáról. Ezúttal egy focista árult el részleteket a szerelmi légyottokról.  “Először egy szintén bundázással megvádolt labdarúgó volt együtt Annával. Annyira bejött neki a lány, hogy azután többször is megrendelte, majd elkezdte ajánlgatni annak a körnek, amelyben igencsak otthonosan mozgott” – nyilatkozta a Blikknek a neve elhallgatását kérő játékos, aki azt is elmondta, miért nem mehettek a focisták Annácska lakásásra. “Azért nem mehettek hozzá a játékosok, mert ők mind házi őrizetben voltak, vagyis nem hagyhatták el a bíróságon bejelentett címüket, ahol egyébként rendszeresen ellenőrizte őket a rendőrség.”

“Neveket nem mondok. Bevallom, nem is emlékszem, milyen néven mutatkozott be nekem egyik-másik fiú. De a könyvben minden sztorit részletesen leírok, nem mérlegelek, hogy ki az illető – reagált Annácska.

Focisták adták kézről kézre Kelemen Annát

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top