Sztárok

Teljesen kikészült Rékasi Károly

Rékasi Károly szeptember óta két végén égeti a gyertyát, fizikailag és szellemileg is kikészült – írja a Blikk.

A nemrég leváltott színész egy pillanatra sem áll meg, forgatásról próbára, onnan vissza forgatásra, majd előadásra rohan, és gyakran még rendesen enni sincs ideje. Már hét kilót fogyott, ami önmagában is aggasztó, de ő azt mondja, inkább szellemileg érzi a fáradtságot.

“Szeptember óta havonta volt egy bemutatóm, ami hathetes felkészüléssel számolva azt jelenti, hogy még be sem mutattunk egy darabot, de már a következő szerepet kezdtem el próbálni. Ráadásul a Komámasszony, hol a stukker? Cuki ura egy olyan elképzelt figura, akibe nem tudok beletenni semmi Rékasit, semmit magamból, ahogy azt általában minden szerepnél szoktam. Néha bizony kétségbeejtő helyzetben voltam, őrült kapkodás volt az egész… Most, ennél a harmadik bemutatónál vettem észre, hogy már nehezebben tanulom a szöveget is. Nincs időm edzőterembe járni, amivel együtt járna a koncentrált figyelem az étkezésre” – mondta el a Blikknek  sokarcú Rékasi Károly.

Teljesen kikészült Rékasi Károly
Teletömte vendégei száját a Majka. A kihagyhatatlan videóért kattints ide!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top