Sztárok

Ezeket a divatbakikat nem fogjuk megbocsátani 2014-ből

A vörös szőnyeges események a csillogás és szépség mellé mindig hoznak magukkal tragikus ruhakatasztrófákat. Az év vége alkalmából pedig számot kell vetni a divatbeli eltévelyedésekkel is, ezért összegyűjtöttük nektek 2014 legnagyobb bakijait.

Ismét kísért az ezredforduló

Katy Perry az MTV Video Music díjátadón az egyik legrosszabb rémálmunkat produkálta, mikor farmerből összefércelt ruhában parádézott, és még a kísérőjét is rávette, hogy magára öltse az anyagot. A látványtól valahol felsír egy Justin Timberlake-Britney Spears páros a 2000-es évek elejéről.

Ezeket a divatbakikat nem fogjuk megbocsátani 2014-ből

Csak így lehet?

Rihanna egyébként egy tehetséges lány, de az utóbbi két évben csak nyögdécsel a slágereiben, és villant minden hónapban valamit. Pedig régen is imádott meztelenkedni, csak stílusosan csinálta, és nem közönségesen.

Ezeket a divatbakikat nem fogjuk megbocsátani 2014-ből

Támad a mignon

Kate Walsh az Emmy-díjátadó kapcsán gondolta úgy, hogy egy rikító sárga, fodros ruha lesz a megfelelő szerelés. Sajnos tévedett, ám azt hozzá kell tennünk, kevés ember engedheti meg magának a kanárisárgát, és ő egyike ezeknek. A ruhája szabás közben csúszott el valahol.

Ezeket a divatbakikat nem fogjuk megbocsátani 2014-ből

A “kis” Kardashian

Kendall Jenner ruhaválasztását talán megmagyarázza, hogy ő Kim Kardashian egyik testvére.

Ezeket a divatbakikat nem fogjuk megbocsátani 2014-ből

Carrie szabadnapos volt?

Sarah Jessica Parker általában nem nagyon lő mellé. De ezen az estén elmondható volt róla, hogy nem tudta, milyen a jó ruhaválasztás, és félt megkérdezni valakitől.

Ezeket a divatbakikat nem fogjuk megbocsátani 2014-ből

Pedig a frizura rendben van

Katie Holmes jó ízlését “elfújta a szél”? Mi más magyarázná meg azt, hogy Scarlett O’Harának öltözött?

Ezeket a divatbakikat nem fogjuk megbocsátani 2014-ből

Legrosszabb, de tényleg

Értjük mi, hogy Lena Dunham már annyira különc, hogy magával sem áll szóba, de az öltözködési tanácsadóját nem kellene tiltólistára tennie.

Ezeket a divatbakikat nem fogjuk megbocsátani 2014-ből

Gótika félreértelmezve

Kaley Cuoco, az Agymenők színésznője megpróbálta kicsit gótra venni a figurát a Golden Globe átadón, ám bőrszínű, virágnyomatos, fűzős ruhája sem az estélyi kritériumainak sem a stílusénak nem felelt meg. Mentségére legyen mondva, még ebben a nem túl előnyös ruhában is meg tudta mutatni, milyen jó alakja van.

Ezeket a divatbakikat nem fogjuk megbocsátani 2014-ből

Korcsolyázót fosztott ki Paris Hilton?

A 33 éves örökösnő a Grammy-díjátadón jelent meg hófehér garbóruhában. Olyan volt, mintha egy műkorcsolyázó sportszekrényéből nyúlta volna le.

Ezeket a divatbakikat nem fogjuk megbocsátani 2014-ből

A geometria csapdájában

Iggy Azalea kicsit túl sokat akart egyszerre az MTV filmes gáláján. A fiatal énekesnő túltolta a kísérletezést a geometriai formákkal, melyek nemcsak a ruháján keltettek kaotikus benyomást, de sajnos hatalmas fekete kockákkal díszített cipőjén sem működtek.

Ezeket a divatbakikat nem fogjuk megbocsátani 2014-ből

Mi sem tudjuk, mi történt itt

Maggie Gyllenhaal a BAFTA-díjátadó vörös szőnyegére érkezett értelmezhetetlen ruhában. Az általában visszafogott színésznő talán valami emlékezeteset akart mutatni, és ez egyértelműen sikerült neki. Maggie ruháján flitter, csillogás, csipke, kövek és bőr is van. Sajnos nem tudjuk, mire gondolhatott a tervezője.

Ezeket a divatbakikat nem fogjuk megbocsátani 2014-ből

Jó is lehetett volna

Eva Longoria krémszínű ruhája Cannesban ígéretes volt, ám olyan hatást keltett, mintha a szabó nem találkozott volna a színésznővel, és az estélyit is elfelejtette volna befejezni. A túl hosszú ruha sajnos nagyon előnytelen egy annyira alacsony hírességen, mint a Született feleségek sztárja.

Ezeket a divatbakikat nem fogjuk megbocsátani 2014-ből

Miért teszed ezt, Julia?

A csipke örök dilemma, a túl kevés is zavaró lehet, azonban ha sok van belőle, az sem sülhet el jól. Julia Roberts az utóbbiba futott bele az Oscar-díjátadáson. Fekete ruháján nemcsak túl sok volt ebből a díszből, de a tervező még fodrokkal is megtoldotta, amitől a színésznő úgy néz ki, mintha hosszú szoknyája fölé egy nagyon kicsi tütüt húzott volna. Ennél csak a titkárnős estélyije volt kiábrándítóbb. A középső szerelése pedig egyszerűen értelmezhetetlen.

Ezeket a divatbakikat nem fogjuk megbocsátani 2014-ből

Egy kis hazai

A magyar események sem voltak mentesek téves ruhaválasztásoktól. A Story-gálán Szandin lepődtünk meg. Először azért, mert ruhája szokatlanul sokat mutatott, és kicsit soknak éreztük a szőrös topot, másodszor pedig az lepett meg minket immár sokadszorra, hogy a 38 éves énekesnőnek milyen szuper alakja van. Irigykedünk, ez a helyzet.

Ezeket a divatbakikat nem fogjuk megbocsátani 2014-ből

Tolvai Renivel kapcsolatban viszont egyre biztosabbak vagyunk benne, hogy a magyar Lady Gaga címre utazik megdöbbentő ruhaválasztásaival. Soha nem fogjuk elfelejteni, mikor 2012-ben átlátszó ruhában ment a Cometre, ám idén ezt is sikerült felülmúlnia. Reni ez alkalommal Madonna aranykorát idézte meg ezüstös háromszögekkel kirakott ruhájával. Ígérjük, sokáig emlékezni fogunk rá.

Ezeket a divatbakikat nem fogjuk megbocsátani 2014-ből

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top