Sztárok

D. Tóth Kriszta: az életemben most jön a “B” oldal

D. Tóth Kriszta a hétvégén ünnepli negyvenedik születésnapját, ám a kerek évszám nem riasztja meg. Nagy tervei vannak ugyanis a közeljövőre.

D. Tóth Kriszta felszabadultan várja, hogy betöltse a negyvenet, hiszen úgy érzi, élete most igazán sínen van. “Azt hiszem, még sosem voltam kívül-belül egyszerre olyan jó formában, mint most. Ezért persze elég sokat dolgoztam, és több nehéz döntést is meg kellett hoznom, de most a magam ura vagyok, és olyan munkát végzek, amit szenvedélyesen szeretek, márpedig ez nagyon fontos számomra” – kezdte az egykori tévés, mikor előköszöntöttük.

“Egyáltalán nem rémülök meg a negyventől, bár fontos lélektani pillanat, hiszen ahogy mondani szokták, megfordítom életem lemezét és következik a B oldal. De azt gondolom, ha most találkoznék a 18 éves kori önmagammal, elégedettek lennénk egymással” – árulta el a Nők Lapja Cafénak Kriszta, aki jelenleg harmadik regényén dolgozik, és márciusban indítja saját női online magazinját.

D. Tóth Kriszta: az éltemben most jön a

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése