Sztárok

Barátok közt: szakított a sorozat sztárja, Nagy Alexa

Szakított a Barátok közt sztárja. A kapcsolatnak hivatalosan is vége.

A Barátok közt sztárja, Nagy Alexa, aki a sorozatban Alizt alakítja, ősz végén adta hírét boldogságának. Munka közben talált rá a szerelem, és már a kapcsolat elején nagy egyetértésben és lelkesedéssel élték meg a mély érzéseket. Úgy tűnik viszont, hogy a sorozatban szexi home videót készítő színésznő mégsem a Nagy Őt találta meg, azt nyilatkozta ugyanis a Blikknek, hogy külön utakon folytatják Tokár Tamással.
“Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy Tomi csodálatos ember, de olykor ez mégsem elég ahhoz, hogy két ember együtt maradjon” – mondta el volt párjáról. Mint kiderült, felőrölte őket, hogy szinte alig tudtak találkozni. Munkájuk ugyanis az ünnepek végeztével szinte folyamatosan arra kényszerítette őket, hogy várják egymást. És míg ez a kapcsolat elején még vonzónak tűnt, később már nem tudták kezelni a helyzetet, erre pedig ráment a szerelem.

Barátok közt: szakított a sorozat sztárja, Nagy Alexa

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése