Sztárok

VV7: Edina és Laci sosem látott szabályszegést követett el

VV7: Edina és Laci az egyik legsúlyosabb szabályszegést követte el. Durva büntetést kaptak.

A VV7 eddig is bővelkedett büntetésekben. Amikor az egyik játék során az utasítás ellenére nem őrizte senki éjszaka a játék kellékeként szolgáló csapatzászlót, akkor Robin mint ügyeletes villamester kis híján kiesett a játékból. Edina kifejezetten kereste az alkalmat, hogy mikor kaphat büntetést azon a héten, amikor a dzsungel állataiként kellett hierarchiába rendeződniük. Arra viszont senki nem számított, ami most történt. Olyan büntetést róttak ugyanis ki a szerkesztők, amire nem volt még példa.

Lilu tegnap már az összefoglaló elején bejelentette, hogy egészen durva szabályszegés történt. Részleteket viszont nem árult el a dologról. Hogy mivel is verte ki a biztosítékot Edina és Laci, azt még mindig nem tudni pontosan, az előzetesből viszont kiderült, hogy valami súlyos tettről van szó, ehhez mérten jár ugyanis a kemény retorzió. Büntetésből biztos, hogy a szerelmespár egyik tagja vesz majd részt a párbajon. A többi lakónak kell eldöntenie, hogy melyikükre kerüljön a kék kendő.

Így valószínű, hogy olyan párbajra számíthatunk, amilyenre még nem volt példa: esélyes, hogy a szerelmespár két tagja fog megmérkőzni egymással, hiszen Dennisék máris meglátták a lehetőséget a helyzetben. Az előzetes szerint azt tervezik, hogy a pár egyik tagja megkapja a büntetésként járó kék kendőt, a másik tagját pedig a kiválasztás során pakolják meg jeleikkel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése