Sztárok

A Dal: este kiderül, ki kerül a döntőbe

A szombat esti második középdöntő végén kialakul A Dal 2015 nyolcas fináléjának mezőnye. Ők énekelnek majd, szerinted ki jusson döntőbe?
Dallos Bogi – World of Violence
 
 
Éliás Gyula Jr.és a Fourtissimo – Run to You
 
 
Gájer Bálint – That’s How It Goes
 
 
Ív – Fire
 
 
Oláh Gergő – A tükör előtt
 
 
Other Planet – Untold Story 
 
 
Passed – Mesmerize
 
 
Szűcs Gabi – Úgysem felejtesz el
 
 
Wolf Kati – Ne engedj el!
 
A szombati középdöntő extra produkciójaként Zorán a Nekem nem elég című dalt adja elő az MR Szimfonikusok kíséretével, Balogh Sándor vezényletével.
  
A Dal 2015 három elődöntőjéből összesen 18 előadó került a két középdöntőbe, ahonnan nyolcan jutnak a február 28-i döntőbe. Ennek már biztos résztvevője az első középdöntőből bekerült Csemer Boglárka Boggie, Szabó Ádám, Mujahid Zoltán és a Spoon együttes. A döntő nyolc dala közül a zsűri választja majd ki a legjobb négyet, és végül a nézők szavazatai döntik el, ki képviselje Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon május 19. és 23. között az osztrák fővárosban, Bécsben.
 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top