Sztárok

A Dal: Wolf Kati ennek a versenytársának drukkol

Wolf Kati számára A Dal 2015-ös versenye inkább új dala megmutatásáról szól, mivel 2011-ben már megmérettette magát az Eurovízió nemzetközi színpadán. Így bátran ki meri jelenteni, hogy idén melyik magyar előadót látná szívesen Bécsben.

Wolf Kati négy évvel ezelőtt nagy hazai sikert ért el az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében, ám ez nem tartotta vissza attól, hogy idén újra induljon A Dalban. “Mikor kijutottam Düsseldorfba, még nem létezett A Dal című műsor, pályázat alapján választottak ki engem. A németországi döntő óriási élmény volt, de nem hittem, hogy valaha újra indulok az Eurovízión. Végül mikor elkészült a Ne engedj el! című dalom, azt éreztem, ezt muszáj megversenyeztetni”kezdte Wolf Kati, aki megnyugtatott minket, nem arról van szó, hogy tehetségkutató-függő lenne.

(Galériánkban megnézheted, milyen volt négy évvel ezelőtt Wolf Kati döntő előtti próbája.)

Megnézem
Összes kép (1)

“Sokszor álltam már zsűri előtt, sőt mikor A Dalban ítész voltam, akkor is inkább a színpadon szerettem volna énekelni. Ez leginkább azért van, mert Magyarországon egy popénekesnő ritkán mutathatja meg magát akkora közönség előtt, mint amekkorát a tévé biztosít. Ráadásul A Dalban már elismert zenészek indulnak, saját szerzeményekkel”folytatta Wolf Kati, aki a Nők Lapja Cafénak azt is elárulta, ki a titkos kedvence. “Nagyon drukkolok Csemer Boggie-nak, mert őt és a dalát is imádom. Nagyon szívesen látnám őt a bécsi színpadon.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top