Sztárok

Hasonmása Kiss Ramóna egyik legjobb barátnője

Kiss Ramóna jó kapcsolatot ápol munkatársaival, egyikükkel pedig nemcsak mély barátságban van, hanem nagyon hasonlítanak is egymásra. Éppen ez hozta őket össze. Kitalálod, kiről van szó?

Kiss Ramóna és Ada már több mint tíz éve barátnők, minden titkot megosztanak egymással, ráadásul az emberek gyakran összekeverik a Barátok közt sztárját és az RTL Klub műsorvezetőjét. “Nagyjából 12 éve egy rendezvényen találkoztunk először, egymás mellé keveredtünk, és többen is odajöttek hozzánk, hogy testvérek vagyunk-e. Mi is rájöttünk, hogy nagyon hasonlítunk egymásra, tulajdonképpen ezzel a viccelődéssel kezdődött a barátságunk” – idézte fel a múltat nevetve Ada, mikor együtt vacsorázott egy belvárosi étteremben Kiss Ramónával, aki nemrég életmódváltásba kezdett.

“Tavaly decemberben töltöttem be a harmincat, akkor úgy éreztem, eljött a változások ideje. Úgy gondolom, mostanra értem meg igazán, már egészen másként látom a dolgokat, mint korábban. A megújulás jegyében úgy döntöttem, hogy böjtölök, így megvontam magamtól a húst és az alkoholt. Bár előbbi hiányzik, azt hittem, nehezebb lesz – rá kellett jöjjek, igaz, hogy minden fejben dől el, ráadásul kreatívabb lettem vásárlás és főzés tekintetében is” – mesélt életmódválásáról a Barátok közt színésznője.

Galériánkban megnézheted, milyen egy jó hangulatú vacsora Kiss Ramóna és Ada számára:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése